2101 találat a(z) bevallás cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Katás egyéni vállalkozó decemberben állítja ki a november havi folyamatos szolgáltatásáról a számlát,(fizetési határideje következő év január), amellyel eléri a 6 millió forintot. 2016. januárban utalták neki a 2015. decemberi fizikai teljesítésű számláját, illetve ugyanez lesz 2016-2017. évek esetén is. Kérdésem az lenne, hogy az áfánál a bevételbe, az alanyi mentesség értékhatárába melyik év decemberi számláját kell beleszámolni, illetve kata esetén szintén melyik decemberi bevételt kell beleszámolni? Ha áfa szerint eléri a 6 millió forintot, be kell jelenteni a NAV-hoz? 2016. évre éves áfabevallást kell benyújtani 2017. 02. hóban? A katás bevételbe ekkor az áfás összeget kell beleszámolni? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Átalányadózó egyéni vállakozó tanulószerződést kötne első képzésben résztvevő diákkal, gyakorlati képzésre. Milyen fizetési, járulékfizetési és bevallási kötelezettségei keletkeznek az egyéni vállakozónak?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következő lenne a kérdésem. Van egy magyar állampolgár személy, aki már 10 éve kint dolgozik Németországban. Családjával együtt él kint, néha hazajönnek. Ott a külföldi tőzsdei ügyleteiből származott nyeresége van. Azt szeretném megkérdezni, hogy Magyarországon kell-e utána adót fizetnie és bevallást adnia? A Magyarországi NAV-nál kijelentkezett az idén, azt mondta, hogy oda nem kell bevallást most már adnia a jövedelméről, és már nem biztosított. Valamint van Magyarországon és Németországon is lakhelye. Az életvitel központja Németország. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: B.Rózsa

Kérdés

Egy kft. mindkét tagja ügyvezető. Az egyik tag ki akar lépni a cégből, lehet egyszemélyes kft. a cég? Mit kell tenni, hogy egyszemélyes kft.-vé alakuljon át, gondolok itt a számvíteli teendőkre is, a NAV fele kell-e valamit jelenteni, beadni, kell-e könyvizsgáló? A cégnek minimális az eredménytartaléka, tartozása nincs. Gyors vállaszukat előre is köszönöm.

Kérdés

Falusi szálláshelyet üzemeltetek. Pénztárgéphasználatra nem vagyok kötelezett, ezért számlát adok a vendégnek. Kérdésem, hogy a NAV felé milyen bevallási kötelezettségem van? Várom válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném megkérdezni (igen sürgős lenne), hogy az egyéni vállalkozó milyen nyomtatványon számolja el az éves tevékenységét a megszűnés napjáig (07. 04-ig)? Mindent megtaláltam, csak az szja-t nem, mármint a nyereségét. Köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Egyesület megszűnésével kapcsolatban lenne kérdésünk. Az egyesületben idős családtagok is vannak, akik már nem akarnak, vagy tudnak aktívan tagok lenni, így a meghatározott minimális 10 fő alá fog esni a tagok száma. A fenti okból az egyesület automatikusan megszűnik? Milyen bevallásokat kell elkészíteni, milyen dátumokkal, határidővel? Az egyesület egyetlen tulajdona egy selejtezéskor, 2004 -ben megvásárolt katonai naszád (most kedvtelési célú kishajó), mely jelenleg már nem üzemképes, melyet szükség esetén szakvéleménnyel igazoltatunk. Köszönettel, Szentesi Péter

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy magánszemély vadászai jog gyakorlásáért haszonbérleti díjat kapott egy vadásztársaságtól. A bérleti díj 2015-re vonatkozik, de 2016.02.23-án lett kifizetve, adót nem vontak le belőle. Ezt be kell vallani a magánszemélynek az szja bevallásában? Ha igen, akkor miként, és milyen adóteher kapcsolódik hozzá?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy adószámos magánszemély könyveket ad el rendszeresen egy cégnek, erről számlát állít ki. Mit kell tőle vonnia a kifizetőnek, és hogyan kell bevallani? Válaszát köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Surányi Imréné! http://adozona.hu/kerdesek/2016_6_7_Orvosi_szolgaltatas_igenybevetele_dwd Előző levelemhez lenne még egy kiegészítő kérdésem. A munkavállaló egy nagy összegű, éves orvosi szolgáltatási juttatásba részesült. Ha ezt nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősítem, akkor azt számfejtenem kell. A dolgozó minimálbérrel rendelkezik. Ha leszámfejtem neki a több százezer forintos összeget, akkor hogy vonom le a béréből az adót és járulékot? Hónapokon keresztül vonom a béréből? És hogy vallom be ezt a hatóságnak, ha az áfa szerinti időpontot tekintem teljesítési időpontnak? A céges adókat be tudom vallani és fizetni, de a levont részt hogyan kezelem? Egy ilyen juttatás címén jogosult vagyok a béréből kb. fél éven át folyamatosan letartani? Itt a 33 százalék a maximum, amit levonhatok? Várom megtisztelő válaszát. Köszönettel: Zsóka

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy német cég Magyarországra küldené a dolgozóját, fióktelephellyel nem rendelkezik. A dolgozó magyarországi tartózkodása meghaladja a 183 napot. Az szja fizetési kötelezettsége Magyarországon lesz. Milyen kötelezettsége van a Magyarországon a német cégnek? Kell-e adószámot kérni a német cégnek? Milyen adatszolgáltatást kell tennie? Miként tud adószámot kérni, ha kell? Milyen nyomtatványon tudja a havi bevallást megtenni? Üdv.: Koller Gábor

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2016. február 1-jétől átléptem a katába. A 1671-es társasági adó záró bevallásom elkészítettem, az osztalék kiváltó adót kiszámoltam! Ennek a bevallásnak a leadásával, illetve az osztalékot kiváltó adó (ez társasági adónak minősül) megfizetésével, lezártam mindent? Van-e még bevallási, adatszolgáltatási kötelezettségem a bt. időszakára, kell-e beszámolót leadnom és mikor? A katában a késöbbiekben milyen bevallási és nyilvántartási kötelezettségeim lesznek, illetve mire kell fokozottan figyelnem? Köszönöm segítségét! Mátyásné

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megkezdett építkezés alatt lévő ingatlan értékesítése.

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Irodaépület átminősítése lakóingatlanná

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink