6960 találat a(z) belföld-rss cimkére
Nyugdíj szüneteltetése: az egészségügyben dolgozókat is mentesítené a kormány Cikk
A szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál, illetve köznevelési intézményben vagy szakképző intézményben foglalkoztatottak mellett az egészségügyi dolgozókra is kiterjesztené a kormány azt a mentességet, hogy esetükben nem kell szüneteltetni a nyugellátásuk folyósítását, ellentétben a közszférában dolgozók jelentős részével.
Súlyos munkavédelmi mulasztások a Wolt cégcsoportnál Cikk
A nemrégiben feltárt fogyasztóvédelmi jogsértések után az illetékes kormányhivatal ellenőrzése a munkavédelem terén is súlyos hiányosságokat talált a Wolt Services Magyarország Kft. több telephelyén. A vizsgálat eredményeként a hatóság több mint 60 millió forint bírságot szabott ki a cégre, és azonnali intézkedésekre kötelezte – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Otthon Start, családtámogatás, fegyverpénz, nemzeti konzultáció, Szőlő utca: témák a mai kormányinfón Cikk
Egyebek közt az Otthon Start Program állásáról, a családtámogatásokról, a legújabb nemzeti konzultációról, a fegyverpénz-juttatásról és a kormány Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos álláspontjáról számolt be a mai kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Tudnivalók üzemanyag jövedéki adójának visszaigényléséhez Cikk
Mire kell odafigyelni a gázolaj jövedéki adójának visszaigénylésekor? Melyek az "üzemanyagkártyás értékesítési bizonylat" kötelező tartalmi elemei (a rendszámon és az eladó, illetve a vevő adatain kívül) a fuvarozó vállalkozás kártyás tankolásai esetén? Olvasói kérdésekre Juhász Tibor okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő válaszolt.
Kúriai döntés: öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet elutasító határozat elleni felülvizsgálati kérelem benyújtása – nyugdíj újramegállapítása Cikk
Az öregségi nyugellátást megállapító határozatot a tekintetében beállt perfüggőség esetén a Kp. 83. § (1) bekezdésének keretei között a Tny. 80. § (1a) bekezdés a) pontja alapján lehet „módosítani” (nyugellátást újra megállapítani) a per folyamán; ez esetben a Tny. 80. § (6) bekezdése alkalmazásának nincs helye – mondta ki a Kúria.
Nyugdíj folyósításának szüneteltetése: mikor kötelező, mikor nem lehet? Cikk
A nyugdíj folyósításának szüneteltetésére több szabályt is tartalmaz a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.). Ezek közös jellemzője, hogy a szüneteltetés időtartama alatt az érintett személy társadalombiztosítási státusza nem változik, azaz továbbra is nyugdíjasnak minősül, valamint a későbbiekben folyósított nyugellátás összege ugyanúgy tartalmazza az időközi emeléseket, mint a folyamatosan folyósított ellátásoké.
Otthon Start Hitel: durván belevetették magukat az igénylők, 22 év az átlagos futamidő Cikk
Új időszámítás kezdődött a magyarországi lakáshitelezésben az Otthon Start indulásával. A pénzintézetek megduplázódó átlagos hitelösszegről, 20 évet meghaladó átlagos futamidőről számoltak be a BiztosDöntés.hu szakértőinek. Minden ötödik igénylő ráadásul piaci, fogyasztóbarát vagy CSOK Plusz lakáshitelt is igényel az Otthon Start mellé, mert nem elegendő a kitűzött lakáscélhoz a maximálisan elérhető 50 millió forint.
Gyed átvétele második gyerek születésekor Kérdés
Családi adókedvezmény Kérdés
A nap kérdése: két ország családi kedvezménye is kihasználható ugyanazon gyermekek után? Cikk
Kétgyermekes anya igénybe veszi a magyar szja-törvény szerinti családi kedvezményt. A férje Ausztriában dolgozik, és kizárólag Ausztriában is adózik. Ausztriában is van gyerekek utáni adókedvezmény, ami a férj osztrák adóját csökkenti. Az a tény, hogy a férj az osztrák adóját az osztrák gyerekkedvezménnyel csökkenti, veszélyezteti-e a feleség magyar adóalap-kedvezményét? A kedvezményt csak egyszer lehet igénybe venni, de mi a helyzet, ha a férj az osztrák adórendszeren belül érvényesíti azt? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.
Idén is indul a STAT WARS UNI országos statisztikai csapatverseny egyetemistáknak Cikk
A felsőoktatásban alap- és mesterképzésen tanuló hallgatók részére a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatallal (MEKH) közösen szervezi meg idén ősszel a STAT WARS UNI elnevezésű országos statisztikai csapatversenyt; a részvétel díjmentes, október 5-én éjfélig lehet nevezni – közölte a KSH.
Családi adókedvezmény októbertől Kérdés
Szja 1 százalékos felajánlás: itt az idő regisztrálniuk az új kedvezményezetteknek Cikk
Szeptember 30-án lejár a regisztrációs határidő azoknak a civil szervezeteknek, amelyek 2026-tól igényt tartanak magánszemélyek 1 százalékos szja-felajánlására, és korábban még nem regisztrált. Ehhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjáról letölthető 25EGYREG jelű adatlapot kell beadniuk, a határidő jogvesztő – figyelmeztet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adatlapot elektronikusan kell a NAV-hoz benyújtani.
Nappali képzésen tanulók egészségügyi szolgáltatása és tb-fizetése Cikk
Gyakran lehet hallani azt a kijelentést, hogy a nappali tagozaton tanuló személy biztosított. Ezzel szemben a nappali tagozaton tanuló hallgató nem biztosított, hanem egészségügyi szolgáltatásra jogosult. Ugyanakkor van jelentősége annak, ha a biztosítási jogviszonyban dolgozó személy egyidejűleg nappali tagozaton is tanul. Cikkünkben – példákkal szemléltetve – körbejárjuk, hogy mikor jogosultak a nappali képzésen tanulók tb-támogatott egészségügyi szolgáltatásra, és miként befolyásolja a nappali tagozaton folytatott képzés a társadalombiztosítási közteherfizetést.