62 találat a(z) Ryanair cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk a Ryanairtől már több alkalommal próbált számlát igényelni, ami a magyar jogszabályi előírásoknak megfelel. Eddig sajnos egyszer sem sikerült, azt nyilatkozzák, hogy nemzetközi járatokra nem állítanak ki számlát, hanem az e-mail-visszaigazolás, valamint az útvonalterv szolgál igazolásként. Mit tegyünk? Elszámolható-e ez a konstrukció? Köszönjük szépen!

Cikk

Munkabeszüntetést helyezett kilátásba ma a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak érdekeit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit – VC). A légicég még semmilyen munkabeszüntetésről nem kapott értesítést, és továbbra sem ismeri el az érdekképviseletet.

Cikk

Eljárást indított a Ryanair diszkont légitársaság ellen a brit Polgári Repülési Hatóság (CAA), mert álláspontjuk szerint az ír légicég félrevezette az utasokat a járattörlésekkel kapcsolatban.

Cikk

A Ryanair öthetes járattörlési időszakában érintett mintegy 315 ezer utasból szerdáig 238 ezren kérték a jegyük átfoglalását vagy az ár visszatérítését – derül ki légitársaság MTI-hez eljuttatott közleményéből.

Cikk

A Ryanair 82 járatát törölte vasárnap, s hat hét alatt nagyjából kétezer járatot törölnek majd – adta hírül a 24.hu a légitársaság honlapján közzétett információkra hivatkozva. Az indoklás szerint rengeteg szabadsága maradt bent a dolgozóknak a nyári hajtás miatt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lízingdíjból bevétel 1 százalék elszámolhatósága

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

MOHU ösztönző

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink