43 találat a(z) Nagy Márton cimkére

Cikk

Erős és egyelőre nehezen teljesíthető kérést fogalmazott meg Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a bankok felé az 5 százalékos lakáshitel THM-plafon bevezetésére. Nagy kérdés, hogy mi lesz a piac reakciója, de Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a részleges alkalmazkodás egész biztosan megtörténik és már ez is önmagában jelentős forgalmat és az új lakások építésének indulását hozhatja magával.

Cikk

Miután az Európai Unió Bírósága a ma nyilvánosságra hozott ítélete szerint az uniós joggal ellentétesnek minősített egy magyar rendelkezést, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter leszögezte, hogy a bíróság a családok helyett az árdrágító és profithajhász multik oldalára állt, amelyek profitéhségüket a magyar kormány ellen vívott folyamatos harccal próbálják elfedni.

Cikk

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi látogatásának egyik kiemelt célja az akkumulátor-újrahasznosító technológiával rendelkező kínai vállalatok megismerése, és lehetséges magyarországi befektetéseik megvizsgálása. A megbeszélések során a felek értékelték az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetét, valamint megvitatták az ágazat előtt álló kihívásokat és a zöld átállásban rejlő gazdasági lehetőségeket – közölte csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Cikk

Nagy Márton az ATV Híradónak azt mondta: az üzemanyagárak ismét a szomszédos országok átlagára felett vannak, ezért szerdán a kormány napirendre tűzi a kérdést. A miniszter emlékeztetett: még mindig érvényben van a korábbi elvárás, miszerint a kutaknak az áraikat a szomszédos országok szintjén kell tartani – olvasható az atv.hu-n.

Cikk

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán délután 3 órakor doorstep sajtótájékoztatót tart a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésekről – derül ki a portfolio.hu szerkesztőségének küldött meghívóból. Most fog eldőlni, hogy a kormány értékelése szerint megfelelő mértékben csökkentették-e a kiskereskedelmi áraikat a benzinkút-üzemeltetők – írja a portfolio.hu.

Cikk

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek: a minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet – jelentette be Nagy Márton, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink