NAV-felhívás: vámudvarok elérhetőségi és nyitvatartási adatai Cikk
Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a NAV Központi Irányítás Vám Főosztály főosztályvezetője által kiadott 7005/2021. felhívás.
Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a NAV Központi Irányítás Vám Főosztály főosztályvezetője által kiadott 7005/2021. felhívás.
A tavaly nyáron hatályba lépett új társadalombiztosítási törvény rendelkezései szerint február 12-étől érvénytelenné válik a taj-száma annak, aki legalább 6 havi egészségügyi szolgáltatási járuléktartozást halmozott fel. Az adóhatóság nyilvántartása szerint jelenleg több mint 75 ezer adózó érintett, ők március 10-ig kaptak haladékot tartozásuk rendezésére, olvasható az Andersen Magyarország elemzésében.
Immáron öt éve automatikusan készíti el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több millió ember szja-bevallási tervezetét, nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói igazolásokat beküldeni, hanem az adózónak kell megőriznie azokat az öt éves elévülési idő végéig – hívja fel a figyelmet közleményében a NAV.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy kamion rakterében csaknem ötszázezer doboz, megközelítőleg 10 millió szál ismeretlen eredetű – feltehetően hamisított – adózatlan cigarettát találtak Nagylaknál. Az ügyben költségvetési csalás miatt indult eljárás – írja honlapján a NAV.
Az adóhatósági igazolásokról, az szja 1 százalékáról történő rendelkezésről és a közösségi adószámokról szóló információs füzetét frissítette mai dátummal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az alacsonyabb iparűzésiadó-mérték automatikusan jár a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv), és a március 15-ig fizetendő adóelőleg is felezhető. Ez utóbbihoz mindössze egy nyilatkozat benyújtására van szükség. Ma reggelig az érintett kkv-k csaknem 90 százalékától, mintegy 410 ezer vállalkozástól már be is érkezett a nyilatkozat az adóhivatalhoz, olvasható a Pénzügyminisztérium által kiadott közleményben.
A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat idén már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) látja el. A NAV megbízása alapján február közepétől kezdi kézbesíteni a Magyar Posta az idei gépjárműadóról szóló határozatokat. Az adó első részletét 2021. április 15-éig, a második részletét szeptember 15-éig kell befizetni, olvasható a NAV honlapján.
A mintegy 70 ezer éves áfabevallónak idén utoljára kell önállóan elkészíteniük az adóhatóság hathatós segítsége nélkül áfabevallásukat február 25-éig – hívja fel a figyelmet Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Kiskunhalasnál több levél gyógyszerkészítményt találtak egy járműben elrejtve – írja honlapján a NAV.
Több mint 13 ezer hamisított elektronikai eszközt találtak egy Távol-Keletről érkező konténerben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Zala megyei munkatársai. A hamisítványok piaci értéke meghaladta az 1,3 milliárd forintot.
Tavaly 15 ezer 813 milliárd forint folyt be az adó- és vámhivatalhoz, ami mintegy 94 százaléka a kormány által még a járványhelyzet előtt tervezettnek, az idén 17 ezer milliárd forint beszedése a cél – mondta Sors László, a Pénzügyminisztérium (PM) Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetéséért felelős államtitkára 2020-as online évértékelőjén csütörtökön Budapesten.
Egy héten belül három szeszcsempészt füleltek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Nyugat-Magyarországon.
Tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban jelenleg kitölthető adóhatósági nyomtatványokról.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől