1081 találat a(z) NÉBIH cimkére

Cikk

Az állattartók számára az ENAR-adategyeztetés határideje idén a vonatkozó rendelet alapján március 31. Újdonság, hogy a szarvasmarha-, valamint a juh- és kecskefélék mellett mostantól a sertések vonatkozásában is kötelező az adategyeztetést, melynek célja, hogy az ENAR (egységes nyilvántartási és azonosítási rendszer) és a TIR (tenyészet információs rendszer) naprakész adatokat tartalmazzon, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Cikk

Több mint 300 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni 2024-ben az EU Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (RASFF) alapján. A hazai esetek, a korábbi évekhez hasonlóan, tavaly is elsősorban baromfihúshoz és az abból készült termékekhez, zöldségekhez és gyümölcsökhöz, valamint gabonához és pékáruhoz kapcsolódtak. Az esetek 88%-a külföldi előállítású terméket érintett – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Cikk

Az erdőirtásmentes termékek forgalmazására (EUDR) vonatkozó uniós szabályok 2025. év végétől lépnek hatályba. Az alkalmazásukra való felkészülést azonban már most szükséges megkezdeni. Ehhez a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ‒ a végrehajtásra kijelölt hatóságként ‒ a legfontosabb tudnivalókat egy új tematikus oldalon összefoglalva teszi közzé. Az EUDR honlapon folyamatosan bővülni fog a szakmai tartalom többek között segédletekkel, összefoglalókkal, friss tájékoztatókkal, írja honlapján a Nébih.

Cikk

Súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat és engedély nélkül végzett tevékenységet tapasztaltak egy túrkevei húsüzemben tartott ellenőrzés során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hatósági ellenőrei. A feltárt jogsértések miatt több mint 9 tonna terméket kivontak a forgalomból, valamint az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

A Zalai vármegyei Nagymétnekpuszta, valamint Lenti településeken tartott juhállományoknál is megerősítette a kiskérődzők pestise betegséget a Nébih. A szentgyörgyvölgyi esethez hasonlóan ezúttal is az állatok és a ragályfogó tárgyak hanyag, illetve felelőtlen szállítása játszhatott szerepet a vírus terjedésében. A hatóság kéri, hogy minden állattartó haladéktalanul jelentse, ha állatainál a betegség tüneteit észleli, olvasható a Nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Cikk

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Heves és Pest vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van. A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy mindent tegyenek meg baromfiállományuk vadon élő madarakkal való érintkezésének elkerülése érdekében – írja honlapján a Nébih.

Cikk

Az állatgyógyászati készítmények nagykereskedelmi forgalmazására jogosultak 2025. március 1-ig adhatják le éves jelentésüket az antibiotikum-hatóanyagtartalmú állatgyógyászati készítmények forgalmazásáról. Az éves adatszolgáltatás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Ügyfélprofil Rendszerén keresztül valósítható meg. Az adatszolgáltatás kapcsán a hivatal az érdeklődők számára online tájékoztatót tart február 4-én – írja honlapján a Nébih

Cikk

Kiskérődzők pestise vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Zala vármegyében. Az állatokat egy romániai gyűjtőállomásról szállították Magyarországra. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. További intézkedésig nem érkezhetnek Romániából kiskérődző szállítmányok hazánkba, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Cikk

Tavaly év végén módosult a termelésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásról szóló rendelet. A Nébih összefoglalta a vízvédelmi védősávokról és a méhekre vonatkozó korlátozásról szóló legfontosabb információkat.

Cikk

A nem állami laboratóriumok kötelesek összefoglaló jelentést készíteni az adott naptári év során elvégzett összes – Nébih által engedélyezett – vizsgálatukról. A jelentést a hivatal részére, a tárgyévet követően, január 31-éig kell a laboratóriumoknak benyújtaniuk, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Cikk

A Nébih felhívja ügyfelei figyelmét, hogy január 16-ától a hivatal szakrendszereibe is kizárólag DÁP mobilalkalmazással vagy az Ügyfélkapu+ szolgáltatással tudnak majd bejelentkezni. A változás olyan alapvető és nagyforgalmú rendszereket érint, mint az eGN, az ENAR, az EUTR vagy a LABOR. A gördülékeny elektronikus ügyintézés érdekében fontos, hogy minden érintett mielőbb aktiválja a két megmaradó azonosítási lehetőség valamelyikét.

Cikk

Az élelmiszer-biztonság és a fogyasztók védelme 2024 téli ünnepi időszakában is jelentős figyelmet kap: december 9-e óta tart a dr. Nobilis Márton, élelmiszer-gazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkár által elrendelt téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az egészen év végéig tartó kezdeményezés során hagyományosan a karácsonyhoz, a téli ünnepi időszakhoz kapcsolódó célterületeket és termékeket vizsgálnak a szakemberek. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az ellenőrzés első szakaszát követően már el is végezte az eddigi eredmények összesítését, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza-járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi hatóságok ahogy most, úgy a jövőben is minden hasonló esetet szigorúan szankcionál a magyar baromfiágazat védelme érdekében, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a Gazdálkodási Napló vezetésére kötelezett gazdálkodók figyelmét, hogy a hivatal honlapján a papíralapú, valamint az elektronikus Gazdálkodási Naplóhoz kapcsolódó útmutatók frissítésére is sor került. Az útmutatók az Elektronikus gazdálkodási napló (eGN) aloldal jobb oldalán lévő menüsorból érhetők el – írja honlapján a Nébih.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Személygépkocsi-javítás áfája

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Tárgyi eszköz: figyelési időszak felújítás esetén

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Nyugdíjas munkavállaló üzemi balesete

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink