10 találat a(z) Ket. cimkére
Tíz pontban az új közigazgatási rendtartásról Cikk
2018. január 1-jén lépett hatályba a már megszokott Ket.-et (a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényt) felváltó Ákr. (az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény). Aki már találkozott adóügyekkel, az tudja, hogy az adótörvények mellett adóügyekben a Ket.-et is alkalmazni lehetett. A jelenlegi átalakítások végeredményeként az új általános közigazgatási rendtartást adótörvényekre nem lehet alkalmazni, a Ket. pedig már nem hatályos. A közigazgatási rendtartást ugyanakkor csaknem minden más hatóság előtt alkalmazni kell.
Január 1-jén hatályba lép az új Pp. és az új Ket. Cikk
A bírók felkészültek az új polgári, illetve közigazgatási eljárásról szóló törvények január 1-jei hatályba lépésére – mondta Gyarmathy Judit, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese az MTI-nek.
Gigászi törvénycsomag a parlament előtt Cikk
Összesen 114 törvényt módosítana a kormány az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról szóló javaslatban, amelyet ma terjesztett a parlament elé a nemzetgazdasági miniszter.
Több jelentkező özvegyi nyugdíjra? Így bizonyítható az együttélés Cikk
Hogyan lehet bizonyítani az egyes társadalombiztosítási ellátásokra való jogosultságot akkor, ha az a rendelkezésre álló dokumentumokból nem állapítható meg? Ezen a ponton jönnek be a képbe a tanúk. Cikkünkben összefoglaltuk, milyen jogszabályi rendelkezéseket kell a bizonyítás során figyelembe venni.
Ki húzza a rövidebbet, ha a hatóság volt feledékeny? Cikk
Elmulasztotta értesíteni a munkaerő-piaci ellenőrzést követő eljárásról a hatóság az érintettet. A felperes bíróságon, végül a Kúriánál kereste igazát.
Blöffölt az adóhatóság, pert vesztett a Kúriánál Cikk
Jogtalanul állapított meg az állami adóhatóság egy adózónál társaságiadó-hiányt arra hivatkozva, hogy a bevétele bizonyos része nem a közhasznú tevékenységéhez kötődött, hanem a vállalkozási tevékenysége árbevételéből származott – döntött nemrégiben a Kúria. Azért találta megalapozottnak a felperes társaság által benyújtott felülvizsgálati kérelmet, mert az állami adóhatóság anélkül rótt ki adóhiányt, hogy konkrétumokkal, tényekkel alátámasztotta volna a megállapításait.
Amikor a jogszabály-kommentár "marinénizik" Szakértői Kommentár
Folytatjuk a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényt (továbbiakban: Ket) elemzését – van még néhány érdekesség a jogszabállyal, egészen pontosan a hozzá fűzött kommentárokkal kapcsolatban.
Ügyintézési határidő: kiszolgáltatott ügyfél, sérülő jogbiztonság Cikk
Előfordul, hogy egy jogszabály módosítása - szándékával ellentétben - nem rendezi, hanem összezavarja a helyzetet, úgy, hogy a hatóság saját kénye-kedve szerint értelmezheti azt.
2004. évi CXL. törvény Jogszabályok és jogi tartalmak
Az Országgyűlés abból a célból, hogy az állampolgárokat és a szervezeteket legszélesebb körben érintő közigazgatási hatósági eljárás
- erőteljesebben juttassa kifejezésre a közhatalom szolgáltató funkcióját azáltal, hogy jelentősen csökkenti az ügyfelekre háruló eljárási terheket, az elektronika és az informatika korszerű eszközeinek alkalmazásával az eljárások jelentős részében megnyitja az utat az ügyek gyors és egyszerű intézése előtt,
- megteremtse az összhangot az Európai Unió tagállam...