November végéig marad az árrésstop Cikk
November 30-áig meghosszabbította a kormány a korábban augusztus 31-éig érvényben lévő árrésstopot – derül ki a legfrissebb Magyar Közlöny 97. számából.
November 30-áig meghosszabbította a kormány a korábban augusztus 31-éig érvényben lévő árrésstopot – derül ki a legfrissebb Magyar Közlöny 97. számából.
Szeptembertől drágul az iskolai menza – tudta meg a Népszava. Az áremelésre az élelmiszer-infláció, a pékségek áremelkedése és az ágazatban dolgozók béremelése miatt volt szükség.
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derül ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) ma közzétett adataiból.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén mai ülésén az MNB Monetáris Tanácsa. A döntést követően Varga Mihály jegybankelnök közölte: az infláció 2027 elején érheti el a 3 százalékos célt. az euró bevezetéséről azt mondta: a magyar gazdaságnak elemi fontosságú teljesíteni az euró bevezetésének feltételeit, ha ezek belátható közelségbe kerülnek, akkor érdemes a bevezetési pályát meghatározni.
2025 eddig eltelt részében a magyarországi üzleti szektor több ágazatában is csaknem folyamatosan és érezhetően gyengültek az áremelési szándékok. 2025 júniusára ezek a várakozások nyolc havi mélypontjukra estek. Ugyanakkor az áremelési törekvések – az építőipar kivételével – minden szektorban saját hosszú távú átlaguk közelében maradtak. Azaz a várakozások szerint az infláció rövid távon továbbra is tartja magát, írja elemzésében a GKI.
2025 júniusában a fogyasztói árak éves összevetésben 4,6 százalékkal emelkedtek. A májusban mért 4,4 százalékhoz képest az éves áremelkedés üteme 0,2 százalékponttal nőtt – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján.
Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az élelmiszerek átlagosan 6,2 százalékkal drágultak egy év alatt, azon belül viszont több alapvető élelmiszer ára 20 százalék feletti mértékben emelkedett.
Csak Romániában és Észtországban volt magasabb az infláció májusban, mint a magyarországi 4,5 százalék. Az uniós átlag 2,2 százalék volt – írja a hvg.hu.
2025. áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708 300, a nettó átlagkereset 486 500 forint volt, közölte honlapján a KSH. A bruttó átlagkereset 9,8, a nettó átlagkereset 9,6, a reálkereset pedig 5,2%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A bruttó kereset mediánértéke 564 800, a nettó kereset mediánértéke 392 700 forintot ért el, mindkettő 10,2%-kal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Az inflációt jelentősen meghaladó mértékben emelték a strandbelépők árát a Balatonnál, a felnőttjegyek átlagosan 13, a gyerekjegyek 16 százalékkal kerülnek többe, mint a tavalyi szezonban – írja a balatontipp.hu cikke alapján a hvg.hu.
A kormány augusztus 31-éig meghosszabbította az élelmiszer-árrésstopot. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az intézkedés nem szolgálja a gazdaság és a vásárlók érdekeit, és feszültségeket okoz az ellátásban. A Privátbankár felmérése szerint három hónap csökkenés után júniusban ismét emelkedett az Árkosár értéke.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a fogyasztói árak éves átlagos növekedése márciushoz hasonlóan áprilisban is 4,2 százalék volt, ami 2021 júliusa óta a legkisebb ütem – közölte az MTI.
Megjelentek a KSH legfrissebb adatai a hazai nyugdíjasok jövedelmi megoszlásáról. Ebből már megtudhatjuk, hány nyugdíjas jövedelme éri el az átlagbért, vagy épp a mediánjövedelmet, de az is kiderül, hogy hány idős élhet létminimum alatt, olvasható a bankmonitor.hu elemzésében.
Az euróövezetben és az Európai Unióban (EU) havi összevetésben csökkentek, éves szinten nőttek a termelői árak áprilisban az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint.
Az elemzői várakozásokkal összhangban 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak májusban Svájcban az egy évvel korábbiakhoz képest. 2021 márciusa óta, több mint négy éve először csökkentek fordult ez elő az alpesi országban – közölte ma a svájci statisztikai hivatal.
Szarvas Imréné
könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő
dr. Kéri Ádám
ügyvéd, compliance szakértő
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől