185 találat a(z) Adócsökkentés cimkére

Cikk

Orbán Viktor csütörtökön ismét ígéretet tett az idei adócsökkentésre, felülírva Kövér László két nappal korábbi, ellenkező tartalmú kijelentését. A Fidesz a hvg.hu-val azt közölte, hogy az új kormány nemcsak az adócsökkentést, hanem az egyszerűsítést is komolyan gondolja, az ütemezés azonban továbbra is bizonytalan. Szakértőket kérdeztünk arról, hogy mi lenne a szakmailag leginkább indokolt módosítás.

Cikk

Csatát nyert Angela Merkel kancellár, a német parlament ugyanis pénteken jóváhagyta az új kormány első adócsökkentési programját. Ennek keretében a családok, a vállalatok és a szállodák jövőre 8,5 milliárd euró adócsökkentésben, illetve támogatásban részesülnek.

Cikk

A magyarországi adórendszer változtatásainak célja, hogy az országban megérje dolgozni, az adórendszer igazságosabb legyen, és hogy ne lehessen kikerülni az adózást - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) országos vezetői értekezletén pénteken Budapesten.

Cikk

A gazdasági válság mélyülésével együtt egyre nő a veszteséges vállalkozások száma is. A veszteséget azonban pozitívan is fel lehet használni, a válságot követő fellendülés ideje alatt, az elhatárolt veszteség adóalap csökkentő tényező lehet. Ráadásul jövőre az új adótörvényekkel már a 19 százalékos adókulcs mellett használható fel az elhatárolt veszteség.

Cikk

A Deloitte legfrissebb globális tanulmányában azt vizsgálta, hogy a világméretű gazdasági válság negatív hatásait az egyes országok milyen konkrét adóintézkedésekkel igyekeztek tompítani. A Tax responses to the global economic crisis című tanulmány több mint ötven ország közelmúltbéli kormányzati adóintézkedéseit elemezte világszerte - ezeket összegezve kiderül, a változtatások kevés kivételtől eltekintve mindenhol az adók csökkenését eredményezték.

Cikk

Csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját és a benzin jövedéki adóját a Fidesz - jelentette be Szijjártó Péter szóvivő. A kormányszóvivő szerint a Fidesz mindig éppen azt mondja, amitől a legnagyobb népszerűséget várja, nem pedig azt, amivel a legtöbbet használhat az embereknek. Az MSZP úgy látja, hogy a tervezett változásokkal több pénz marad az embereknél és a vállalkozásoknál.

Cikk

Fellendülés idején akár funkcionálhattak volna a Gyurcsány Ferenc kormányfő által a parlamentben egy héttel ezelőtt elővezetett adóátrendezési javaslatok. Recesszióban viszont kétséges, hogy az erőteljes külpiaci kitettségű magyar gazdaságot kellőképpen élénkíthetik-e a versenyhátrányt csak mérsékelni képes munkateher-csökkentések, írja a HVG.

Cikk

A munkáltatói járulékterheket idén 5 százalékponttal, jövőre további 3 százalékponttal, majd 2011-ben még 2 százalékponttal javasolja csökkenteni a Reformszövetség. A 18 százalékos személyi jövedelemadó felső határát pedig már 2009-ben évi 5 millió forintra emelné a szövetség a jelenlegi 4 százalékos különadó megszüntetése mellett - ismertette a Reformszövetség adó és járulékprogramját Oszkó Péter, a munkacsoport vezetője szombaton a Magyar Tudományos Akadémián.

Cikk

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint be kell gyújtani a gazdaság motorjait, ehhez pedig csökkenteni kell a gazdaság terheit, a legfontosabb az élő munka terheinek mérséklése még az első fél évben, de mindez csak a büdzsé egyensúlyának megőrzésével lehetséges.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fordított áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Üzemi ingatlan értékesítés áfája.

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink