70 találat a(z) üzlet cimkére

Cikk

A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy negyvenes éveiben járó szekszárdi férfival szemben. Az elkövető cégei bevételét úgy próbálta eltitkolni, hogy a bevételt kiskorú gyermeke bankszámlájára utaltatta. A vádlott strómanként közreműködő társának közokirat-hamisítás bűntette miatt kell felelnie – tette közzé a Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Cikk

Számos üzlet lassan zárkózik fel a jótállás és szavatosság 2021-től átfogóan megújított szabályaihoz. A fogyasztóvédelem az év első napjától fokozottan ellenőrzi a vásárlók jogait erősítő előírások betartását. A hatóság az első negyedévben közel 310 üzletben és webáruházban vizsgálódott, 59 százalékuknál talált kifogásolnivalót – közölte csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Cikk

Négyzetméter alapú újranyitást javasol az MKIK a kiskereskedelmi szektorban, 5-10 négyzetméterenként egy vevő tartózkodását javasolják az üzlethelyiségekben. A 100 négyzetméter alapterületet meghaladó üzletek esetében 15 vagy 20 négyzetméter jutna egy személyre a kamara javaslata szerint. Az MKIK javasolja a védettségi kártyával rendelkező személyek szolgáltatásokhoz való kiemeltebb hozzáférésének biztosítását, akár úgy is, hogy a védettségi kártyával rendelkező személyek a vendéglátó és turisztikai szolgáltatásokat igénybe tudják venni.

Cikk

Rendhagyó kormányinfót tartott Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely, ugyanis jelenleg is tart egy járványügyi kormányülés – írja a hvg.hu. Gulyás elmondása szerint a koronavírus harmadik hulláma erősebb, mint az eddigi kettő, ezért a szakemberekkel való egyeztetés után a következő döntések születtek, amiknek részleteiről a továbbiakban tájékoztatja a lakosságot.

Kérdés

Egy társaság (bt.) tevékenységi körének bővítését tervezi. Elsősorban ruházati és cipőipari termékeket értékesítene bérelt üzletben, interneten, illetve piacokon. Kérdések: 1. Importálhat-e közvetlenül indiai és más dél-ázsiai partnerektől árukat? 2. Milyen tevékenységi körökkel kell bővítenie tevékenységeit (TEAOR)? 3. Milyen egyéb teendői vannak? Köszönettel: Szajkó János

Kérdés

Egyéni vállalkozó 1999-ben vett az ÁFÉSZ-tól egy üzlethelyiséget 1 500 ezer forintért. 2015-ben felújitotta 1 797 ezer forint összegben, melyet ráaktiváltunk az épitményre, az áfáját visszaigényeltük. Most eladná az üzletet. Az értékesités adómentes, nem jelentkezett be ingatlaneladás vonatkozásában áfába. Kérdésem, hogy fenti esetben hogyan kell a visszafizetendő áfát kiszámitani a 240 hónapos megfigyelési időszakra tekintettel? Külön kell kezelni a 1999-es beszerzést és a 2015-évi felújitást? A felújitást követően újraindul a 240 hónap? A telket, amelyen az üzlet van, már korábban megvette mint magánember, 50-50 százalékban az ő és a fia nevén van. Jól gondolom-e, hogy értékesitéskor a telek értéke a magánszemély bevétele, az üzlet értéke a vállalkozás bevétele lesz? Előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink