107 találat a(z) üzemanyagköltség cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunknak Bulgáriában van egy korábban megvalósított, jelenleg is működő projektje (szennyvíztisztító telep), amelynek rendszeres felügyeletét egy bolgár szakértő látja el. A feladat ellátásához gépkocsit is használ, ezért a számláin, a szakértői díj mellett, üzemanyagköltséget is feltüntet. Szeretném megkérdezni, hogy ezt az üzemanyagköltséget hogyan, mely sorokban kell az áfabevallásban szerepeltetni? Ez a költség figyelembe vehető-e, mint a főszolgáltatás (szakértői díj) mellékszolgáltatása, és így "osztja-e" a főszolgáltatás áfabeli megítélését, vagyis hasonlóan kell eljárnunk a bevallás során, mint a szakértői díj esetében? A szakértői díjat a bevallás 18. és 67. soraiban, mint közösségen belül igénybe vett szolgáltatást tüntetjük fel. Köszönöm a válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérném szíves segítségét üzemanyag-elszámolással kapcsolatban. Az egyéni vállalkozó vendéglátó tevékenységet folytat, süteményt, fagyit készít és szállít is, a vállalkozásában egy Toyota Hiace típusú, 2494 köbcentiméteres dízel autó van. Az autó üzemanyag-felhasználást a NAV üzemanyagnorma-átalánya (7,6 liter) és tankolási számlák alapján számolja el. Július hónapban a vásárolt üzemanyag-mennyiség meghaladja az elszámolhatót. Van arra lehetőség, hogy a meleg miatt a plusz 5 százalékos légkondicionálási korrekciós tényezővel számoljon? Lehet az üzemanyagnorma-átalány mellett ezt a korrekciós tényezőt alkalmazni? Ha lehet, hogyan kell számolni? Köszönöm a segítséget.

Kérdés

A kft. saját személygépkocsival rendelkezik. Útnyilvántartást vezet és cégautóadót fizet. Az útnyilvántartásban az indulás helye csak a székhely lehet vagy a telephely is? A dolgozó a munkába járáshoz költségtérítést kap, munkáját változó helyeken végzi (építőipari tevékenység esetén épp, ahol dolgozik), A dolgozó ebben az esetben kiküldetési rendelvényt állít ki, amiben a kiindulási hely a lakóhelye, a cél pedig az éppen aktuális munkavégzési hely, ami bárhol lehet. Jól gondolom?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kizárólag elektromos töltésű autó – amely legalább 200 kilométer megtételére képes egy feltöltéssel, és nem rendelkezik egyéb üzemanyag-felhasználási lehetőséggel – üzemanyagköltségét hogyan lehet elszámolni? A kérdés vonatkozik cégautóra és egyéni vállalkozó tulajdonában lévő autóra egyaránt.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Intézményünk pedagógiai szakmai szolgáltatásnyújtással foglalkozik. Intézményvezetőnk Nyíregyházán vett részt iskolalátogatáson. Ennek útiköltségét (üzemanyag) kiküldetési rendelvény használatával megtérítem számára. Problémám, hogy a nyíregyházi iskola vezetője és a mi intézményünk vezetője megbeszélték egymással, hogy a kiküldetési rendelvény alapján kifizetett útiköltség (üzemanyag) összegét az iskola számla alapján megtéríti az intézményünk részére. Kérdésem, hogy szabályos-e, ha ezt az összeget egy az egyben kiszámlázom az iskolának, vagy – mert jövedéki adó alá eső termékről van szó – nem terhelhetem át más intézményre? Válaszát előre is köszönöm! Andrea

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 1.) Buszvezetők napi munkája, turisták szállítása belföldre, külföldre. A felmerülő költségeket (vezető szállása, autópályadíj, parkolás stb.) költségelszámolás alapján térítjük meg.Ha jól értem, ez nem kiküldetés, hiszen nem a munkaszerződéstől eltérő helyen végzik a munkájukat. A szerződésben változó munkahely van feltüntetve. Elszámolási gyakorlatunk, hogy a felmerülő szállásdíjat személyi jellegű kifizetésként, az utazással kapcsolatos költségeket – például parkolás, üzemanyagköltség, autópályadíj – az 51., illetve az 52. számlaosztályban számoljuk el. Kérdésem, hogy jól könyveljük ezeket a tételeket? 2.) Üzleti tárgyalásokra, bemutatókra, kiállításokra szoktuk kiküldeni dolgozóinkat, melyről kiküldetési rendelvények készülnek. Ez, ha jól gondolom, már kiküldetés. Az árfolyam alkalmazásával vannak problémáim. A kiküldetésnél a megelőző hónap 15-ei árfolyammal kell forintosítani az elszámolt költségeket. Viszont a pénztárban és a bankban a csökkenést az átlag árfolyamon kell számolni. Akkor most melyik árfolyam használata a jó? Válaszát előre is köszönöm: Páll M.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. céges a személygépkocsik esetében a magánhasználatot kiszámlázza a gépkocsit használó munkavállaló felé. Ilyen esetben az üzemanyagköltség áfája (gázolaj) a továbbszámlázott részre levonható? A számlát a munkavállaló felé áfásan állítsa ki a kft.? Előre is köszönöm a válaszát!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy dolgozó magánszemély ingyenesen használatba adná a személygépkocsit a cégnek, a cégautóadót így akkor kinek kell megfizetnie? A magánszemély nem számol el költséget utána, a cég pedig üzemanyagköltséget számolna el. Segítségét előre is köszönöm!

Kérdés

Mezőgazdasági növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó tulajdonában van több traktor és egy kombájn is. A művelt földterület 100-150 hektár, a hízómarha állománya 90 darab. Az áfát az általános szabályok szerint állapítja meg. Milyen nyilvántartást kell vezetnie, hogy a számlák szerinti gázolaj-felhasználást költségként elszámolhassa, valamint az áfát levonásba helyezhesse?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérném szíves segítségét az alábbiban. Adott egy kiskereskedelemmel foglalkozó, főfoglakozású egyéni vállalkozó. A benzin üzemű személygépjármű a házastársa tulajdona. Az egyéni vállalkozónak az árubeszerzéseihez az 500 km költségként történő elszámolása helyett milyen üzemanyagköltség-elszámolási lehetősége van, mikor kell cégautót fizetni, útnyilvántartást vezetni és jól gondolja-e hogy az áfa nem vonható le a benzinnél, csak a gázolajnál? Köszönöm a segítséget.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kft. fakitermelést végez B erdőgazdálkodó megbízásából, öt fővel. Használ egy kiközelítő gépet, egy traktort, és három motorfűrészt. Norma szerinti költséget akar alkalmazni. Minden köbméter kidöntött fára elszámolhatja-e a norma szerinti üzemanyagot a gépre és a három motorfűrészre? Ha négy fő dolgozna motorfűrésszel, akkor négyszer számolhatja el? A kft. idáig nem vállalt bérkitermelést, és nem számolt el üzemanyag- és kenőanyagköltséget, csak a traktorra. A szabály, miszerint csak negyedévente lehet váltani a tételes és a normás elszámolás között, mire vonatkozik? Az egyes gépekre külön, vagy a cég összes elszámolására? Lényeges, mert a bérmunkát novemberben kezdte, és októberre a traktorra már elszámolt üzemanyagköltséget számla alapján. Köszönöm válaszát.

Kérdés

Tisztelt szakértő! A kft. fakitermelést végez B erdőgazdálkodó megbízásából, 5 fővel. Használ egy kiközelítő gépet, 1 traktort, és 3 motorfűrészt. Norma szerinti költséget akar alkalmazni. Minden köbméter kidöntött fára elszámolhatja-e a norma szerinti üzemanyagot a gépre és a 3 motorfűrészre? Ha 4 fő dolgozna motorfűrésszel, akkor 4-szer számolhatja el? A kft. idáig nem vállalt bérkitermelést, és nem számolt el üzemanyag- és kenőanyagköltséget, csak a traktorra. A szabály, miszerint csak negyedévente lehet váltani a tételes és a normás elszámolás között, mire vonatkozik? Az egyes gépekre külön, vagy a cég összes elszámolására? Lényeges, mert a bérmunkát novemberben kezdte, és októberre a traktorra már elszámolt üzemanyagköltséget számla alapján. Köszönöm válaszát.

Kérdés

Fakitermeléssel foglalkozó vállalatnak nincs saját tulajdonában gép, de a megbízó erdőgazdálkodónak számláz fakitermelést. Elszámolhat-e akkor is a kitermelt köbméter után norma szerint üzemanyag- és kenőanyagköltséget? És akkor, ha a kitermeléshez használt gépeket szívességi használatban kapja vagy bérli? Köszönöm válaszát.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesület támogatása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Beolvadás előtti tőkeemelés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink