148 találat a(z) özvegyi nyugdíj cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Túlélő élettárs esetében az özvegyi nyugdíj igénylésénél elegendő-e az állandó lakcím benyújtásával igazolni, hogy az élettársak már 10 éve együttéltek, illetve egy ügyvéd által ellenjegyzett nyilatkozat, hogy több mint tíz éve közös háztartásban, érzelmi közösségben éltek együtt? Az élettársak korábban nem vetették magukat nyílvántartásba a közjegyzőnél.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Édesanyám (született 1956.10. 04.) 2008 júliusában megözvegyült, édesapám után ideiglenes özvegyi nyugdíjra volt jogosult egy évig. A nyugdíjtörvény 53. § (1) alapján ilyen esetben a feléledés miatt az elhalálozás évében érvényes jogszabály alapján vonulhat nyugdíjba, azaz még 62 évesen. Az lenne a kérdésem, hogy ebben az esetben sem alkalmazható a 2011-ben megszűnt korhatár előtti ellátás, illetve mikor vonulhat legkorábban nyugdíjba? A nyugdíjbiztosító számítása szerint 2011.12.31-én 36 év 122 nap volt a szolgálati ideje, ebből a nők 40 éves nyugdíjához 36 év 117 nap vehető figyelembe. Válaszukat előre is köszönöm.

Kérdés

1954. 08. hóban született nő 37 év 9 hónap szolgálati idővel 2010.04. hótól 67 százalékos, III. rokkantsági fokú nyugdíjban részesül. Rokkant nyugdíjazása óta biztosítási időt nem szerzett, munkaviszonya nem volt. 104 ezer forint a saját és 18 ezer forint az özvegyi nyugdíja. Kérdésem: részére meg lehet-e állapítani a nőknek járó 40 éves szolgálati idővel szerzett nyugdíjat (a rokkantnyugdíj szolgálati időnek minősül-e), és emellett is folyósítják-e az özvegyi nyugdíjat. Köszönettel

Cikk

Január 1-jétől a 2014-es költségvetési törvényben előirányzott infláció mértékének megfelelően, 2,4 százalékkal emelkednek majd a nyugdíjak. A januári emelést a hatályos törvények szerint nem csak a nyugdíjaknál, hanem más nyugdíjszerű és egyéb ellátásoknál is végre kell hajtani.

Cikk

Hivatalosan már többször is bejelentették a kormány prominensei, hogy január 1-jétől a 2014-es költségvetési törvényben előirányzott infláció mértékének megfelelően, 2,4 százalékkal emelkednek majd a nyugdíjak. A januári emelést a hatályos törvények szerint nem csak a nyugdíjaknál, hanem más nyugdíjszerű és egyéb ellátásoknál is végre kell hajtani.

Kérdés

A kérdésem a következő lenne: idén augusztusban lejár egy ismerősöm ideiglenes özvegyi nyugdíja. A jelenlegi szabályozás szerint 2014 áprilisában (60 évesen) mehet a nők 40 éves nyugdíjába. Feléled akkor az özvegyi nyugdíja, vagy csak ha betölti a nyugdíjkorhatárt 63,5 évesen (1954-es születésű)?

Kérdés

Tisztelt Szikszai Anikó! Férjem 1997 januárjában halt meg, két kiskorú gyermekre tekintettel kaptam ez év március 16-ig özvegyi nyugdíjat. 2011. december 30-cal 40 év szolgálati idővel csökkentés nélküli előrehozott nyugdíjba mentem. 1952-ben születtem. Jól értem, hogy nekem járna az özvegyi nyugdíj, mert férjem halálakor 55 év volt az irányadó öregségi nyugdíjkorhatár? Válaszát megköszönöm. Jenteticsné Sárkány Ágnes

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megkezdett építkezés alatt lévő ingatlan értékesítése.

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Irodaépület átminősítése lakóingatlanná

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink