878 találat a(z) önellenőrzés cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy magánszemély megkeresett bennünket, hogy ingatlant értékesített (4 évig volt a tulajdonában), és az adóbevallását elkészítő személy azt mondta, hogy nem keletkezett befizetendő adója. Megnéztük a bevallást (2018SZJA) és láttuk, hogy cél szerinti felhasználásba írta be a fizetendő adó összegét. Megnéztük ezt a sort, kérdeztük, hogy olyan ingatlanba fektette, mint például öregek otthona? Mondta, hogy nem, egy nagyobb ingatlant vett még ugyanabban az évben, mert nősül, gyerekeket szeretnének és kellett a nagyobb lakás. Azt szeretnénk kérdezni, hogy megvárjuk, míg esetleg 5 év alatt ellenőrzik és nem tud bemutatni ilyen szerződést (öregek otthoni lakás/szoba vásárlás saját vagy rokona részére), vagy elvégezzük az önellenőrzést. Köszönjük válaszát előre is.

Kérdés

https://adozona.hu/kerdesek/2020_4_19_Berelt_ingatlanon_vegzett_beruhaz_vfn Tisztelt Szakértő! Köszönet a fenti hivatkozásra adott gyors és pontos válaszért! Már csak az a kérdés merült fel benenm, hogy mivel kezdő vállalkozásról van szó, amely havi áfabevalló, így az első áfabevallás már április 20-áig beadásra került a fent említett számlák áfatartalmának levonása nélkül. Van -e lehetőségem az áfabevallás önellelnőrzésére, vagy jogot vesztettem a márciusi áfa beadásakor. Köszönettel: Móricz Hajnalka

Kérdés

Egy vállalkozó (kft) időszaki áfa- és járulékbevallását is "nullás" adótartalommal, de határidőben benyújtja, miközben működött, volt folyamatosan bevétele, ráadásul online pénztárgépe is van, és alkalmazottjai is (vendéglátás). Később ezt "önellenőrzéssel pótolja". Ez a vállalkozói magatartás miként minősíthető? Mit szeg meg az, aki azért nyújt be "nullás" adattartalommal egy bevallást, mert nem tud adót fizetni, vagy nincs naprakész könyvelése?

Kérdés

Tisztelt Lepsényi Mária! 2020.04.23-án beadásra került a 2019. évi szja-bevallás, amiből kimaradt az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári befizetett összeg 20 százaléka (131-es sor). Kérdésem: ez önellenőrzés vagy adózói javítás és május 20-a előtt is beadható-e? Válaszát előre is köszönöm

Kérdés

Adott egy katás bt., akinek az adófolyószámláján megjelent COVID-19 nemzetgazdasági enyhítés címszóval a 3. havi havi kata törlése. Gondolom, ez azért történhetett, mert a tevékenységi körei között szerepelt olyan, ami miatt mentességet kapott. Viszont a rendelet szerinti főtevékenysége (vagyis amiből az elmúlt 6 hónapban a legtöbb bevétele keletkezett) nem tartozik a mentesített tevékenységi körök közé. Ebben az esetben mi a teendő? A bt.-nek kellene külön kérni, hogy ne törölje a NAV a katakötelezettségét? Gondolom, ez egy utólagos ellenőrzésnél derülhetne ki, ahol igazolni kellene a tényleges főtevékenységet? A cég befizette a havi katát, így most túlfizetése van a folyószámla szerint.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérném szíves segítségét az alábbi esetben: Áfás kft. részére 2019. évben az MKB SZÉP-kártya forgalmáról az MKB Nyrt. áfás számlát állított ki a forgalmi jutalékról, most ezt egy könyvvizsgáló kifogásolta és 2020. 02.hónapban: számla kelte 2020.02.05 teljesítés pl.2019.06.30, 2019.07.31. és 2019.08.31 számlával egy tekintet alá eső okiraton visszastornózta és új számlát kapott a kft. áfa nélkül. Ebben az esetben a számlával egy tekintet alá eső okiraton lévő áfát 2019. évben II. és III. negyedévben önellenőrizni kell? A II. negyedév csak 103 forint, a III. negyedév visszastornózott áfa 5224 forint. 2020.02.05-én a kft. részére a 103 és az 5224 forintot visszautalták a bankszámlára, ezek a tételek még 2019. évi bevételek, hogyan kell kettős könyvelésben könyvelni ebben az esetben? Köszönöm segítséget.

Cikk

Az elévült adómegállapítási időszak adófizetési kötelezettségének rendezése során bizonyítási eljárás nem folytatható le, a rendezésnek számviteli eszközökkel kell megtörténni – mondta ki a Kfv.I.35.160/2019/8. számú ügyben hozott határozatában a Kúria illetékes tanácsa. A Kúria sajtótitkárságának összefoglalóját az alábbiakban olvashatják.

Kérdés

A vállalkozás a 2013. 04. negyedévi, határidőben leadott áfabevallásában 337 ezer forint fizetendő áfát vallott be. Ezt a bevallást a cég 2015. január 19-én önellenőrizte, melynek során 3 millió 526 ezer forinta módosította a fizetendő áfát. Kérdésem az, hogy az önellenőrzéssel pótlólag bevallott 3 millió 189 ezer forint áfa elévülésének kezdete az alapbevallást követő év, vagy az önellenőrzést követő év január 1-je? Ugyanis a később bevallott áfát is 2014. január 20-án kellett volna bevallani. Az önellenőrzés ugyanis ez esetben nem az elévülést megelőző 6 hónapban történt. Válaszukat előre is köszönve, tisztelettel: Bíró Albin

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem az lenne, hogy egyéni vállalkozás esetén önellenőrzéssel kell helyesbíteni a 2017. adóévet? Utólagosan önellenőrzés keretein belül képezhető fejlesztési tartalék a 2017. évben?

Kérdés

A 2017. évi jövedelemadó bevallást szeretném önellenőrízni. Az önellenőrzés a következők miatt lenne indokolt. A bevallásban nem szerepeltettem bevételcsökkentő tételként a kisvállalkozói kedvezmény elszámolható összegét (17SZJA-13-13 lap 36. sor). Továbbá szintén kimaradt az adózás utáni vállalkozói jövedelmet csökkentő, 2017-ben értékcsökkenési leírás alá vont tárgyi eszközök nettó értéke (17SZJA -13-05 lap 97 sor). Vagyis a fenti tételek figyelembevételével a vállalkozói osztalékalapot érintő tételeket lehet-e önellenőrizni? Várom megtisztelő válaszukat. Üdvözlettel: Gaál Károly

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy magánszemély 2019. évben 10 évre visszamenőleg súlyos fogyatékosság minősítéséről szóló végleges állapotú orvosi igazolást kapott. Öt évre visszamenőleg elkészítettük az szja-bevallások önrevízióját, melyekből egy évben problémánk merült fel, mellyel kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy mi a helyes megoldás. 2017. évben csak mezőgazdasági őstermelői tevékenységből származott jövedelme. A bevallásban igénybe vette a 100 ezer forint mezőgazdasági őstermelői adókedvezményt, melyen felüli összeget befizette. A kérdésem az lenne, hogy a személyi kedvezmény teljes összegű igénybevételéhez a 100 ezer forint őstermelői adókedvezmény csökkenthető-e, vagy személyi kedvezményként csak a befizetett összeg vehető igénybe? Köszönöm válaszát.

Kérdés

Tisztelt Adózóna, Dolgozók részére nyújtott, bérként adózó juttatásról beérkezett, késett számla esetében felmerül, hogy mi a helyes eljárás: önellenőrzéssel a számla teljesítésének időpontjára, azaz a juttatás tényleges megvalósulásának időpontjára önellenőrzést nyújtunk be, vagy a számla kézhezvételét tekintjük a "juttatás szempontjából" irányadónak és erre a hónapra adózzuk le a juttatást. Kérdésként merül még föl, hogy az első lehetőség esetén (önellenőrzés) adott esetben az éves - a dolgozóknak január 31-ével már kiadott - adóigazolásokat kell és lehet-e szintén önellenőrzéssel módosítani? Köszönettel várom válaszukat! Czelnai Zsolt Farkas gazdasági igazgató NM Zrt.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Horgász egyesület beszámolója a Fővárosi Törvényszékre hibásan került beküldésre a 2016. évi beszámoló. Hogyan lehet ezt javítani, önellenőrizni? Köszönettel!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy cég 2015-ben képezett fejlesztési tartalékot, melyet eddig nem oldott fel, holott 2017-ben vásárolt egy lakást. Lehet-e ezt utólag beszámítani és feloldani? Az értékcsökkenés miatt önellenőrizni kellene a 2017. és 2018. évi társaságiadó-bevallást, ha egyáltalán van mód rá, hogy ezt visszamenőleg meg lehet csinálni.

Kérdés

Tisztelt Válaszadó! Áfafizetésre kötelezett kft. vagyok, a dolgozómmal kötött tanulmányi szerződés keretében fizetem a főiskolai tandíjat, amit áfamentesen számláz a főiskola felém. A szerződés szerint a dolgozó az iskola elvégzése után bizonyos ideig köteles az alkalmazásomban állni, ellenkező esetben a tandíjat vissza kell térítenie. Ezt hogy an számlázom a dolgozó felé? Áfával vagy adómentesen? 2018-ig befizetett természetbeni juttatásra elszámolt adókat visszakérhetem-e ebben az esetben? Ha igen, kell-e önellenőrzést beadom, vagy az adott havi bevallásomat csökkenthetem-e az erre jutó adóval? 2019-től munkabérként adózik a tandíj, ennek az adóját vissza tudom-e kérni önellenőrzés nélkül? Köszönöm

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Áfabevallás

Nagy Norbert

adószakértő

Alanyi mentes egyéni vállalkozó

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink