878 találat a(z) önellenőrzés cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy magánszemély önellenőrizheti-e szja-bevallását a 2013. évtől, ha 2019 októberében kapott olyan igazolást, hogy súlyos fogyatékos az egészségi állapota (korm. rendeletben meghatározott)? Zárójelentések 2013-tól rendelkezésére álltak. Rendszeres jövedelmei nem voltak, csak megbízási díjak, bérbeadás. Ebben az esetben évenként hány hónapra veheti igénybe a kedvezményt, 12 hónapra, vagy csak azokra a hónapokra, amikor jövedelme volt? A helyzetet az is bonyolitja, hogy adójának 1%-át minden évben felajánlotta, ezzel mi történik önellenőrzés során? Előre is köszönöm válaszát. Tisztelettel: Szalainé

Kérdés

Tisztelt Szakértő(k)! Cégcsoportunk üzleti partnerei számára konferenciát szervezett külföldön. A konferencia augusztus 30-31-én volt. A konferencia költségeit a külföldi kapcsolt vállalkozásunk számlázta tovább felénk, mivel a konferencián nem csak magyar, hanem a külföldi partnerek is részt vettek. Az olasz kapcsolt vállalkozásunk a számlát október 7-én állította ki részünkre. (A számlán megjegyzésben szeptemberi Konferencia szerepel, bár a konferencia valójában augusztus utolsó két napján volt.) A konferencia költségei között reprezentációs költségek is voltak, melyek után szja- és szociálishozzájárulásiadó-fizetési kötelezettsége keletkezik cégünknek. Kell-e a 1908-as bevallást augusztusra önellenőriznünk ilyen esetben, tehát augusztusra kell-e bevallani az szja-t és a szociális hozzájárulási adót? A rendezvény augusztusban volt, a számlát viszont csak októberben állították ki részünkre és a megjegyzésben szeptembert szerepeltet a külföldi cég. Segítségüket előre is köszönöm.

Cikk

Több alkalommal foglalkoztunk már a jogviszonyuk fennállása alatt nyugdíjassá vált munkavállalókat érintő bejelentési és járuléklevonási kötelezettséggel, akik esetében már a bevallás elkészítésekor borítékolható a későbbi korrekció szükségessége. Tekintve, hogy nemrégiben több erre irányuló kérdést is kaptunk, úgy gondoljuk, érdemes ismét áttekinteni a témát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Hollandiai vevőnk vevői készletraktárat tart fenn. Néhány hónapja tévesen leszámláztuk a hollandiai vevőnek a vevői készletraktárba Hollandiába kiszállított árunkat, szeretnénk stornózni a kimenő számláinkat, amelyet így tévesen közösségi áfamentes értékesítésként állítottunk ki, és az áfa-adatszolgáltatásba is beállítottuk. Milyen teljesítési nappal kell kiállítanunk a több hónapra visszanyúló téves számlázásunkat, kell-e áfa-önellenőrzést végeznünk, vagy a számla kelte szerinti hónap áfabevallásába elegendő betennünk a számlákat? Az áfa-adatszolgáltatást hogyan kell helyesbítenünk? Milyen egyéb bizonylattal, raktári dokumentummal kell alátámasztanunk ezt a számlahelyesbítést? Köszönöm válaszát: Pappné G. Márta

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Könyvelőváltás során derült ki, hogy egy 2013. évi bevételi számla tévesen került lekönyvelésre. 27 700 Ft helyett 2 126 700 Ft. A cég nem volt áfás 2013-ban. Kérdésem: Hogyan kell 2019-ben rendeznem a 2 099 000 Ft pénztár- és bevételeltérést? A 2013. évi társaságiadó-bevallás már elévült, gondolom azt nem lehet önellenőrizni. Hogyan kell könyvelni T86-K381 (nem adóalap növelő mivel a társaság már 2013-ban megfizette a társasági adót.) vagy T921-K381? Kell 3 oszlopos beszámoló? (A hiba jelentős.) Az előző könyvelő elismerte a hibát. A dolog szépsége, hogy 2016-ban eredménytartalékból került a jegyzett tőke emelésre és ezen eredmény nélkül nem lehetett volna eredménytartalékból emelni. Kérem, részletesen írja le a könyvelési tételeket és, hogy esetlegesen mit kell önrevíziózni. Előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy 2018. évi BEV_J04 számú bevallásról van szó, mezőgazdasági gázolaj jövedéki adójának visszaigényléséről. Ezen bevallásban fel kell tüntetni a gázolajszámlát kiállító adószámát, ami sajnos tévesen lett beírva, az igénylő cégé szerepel ennek a helyén. Adóhatósági ellenőrzés történt 2019.09.04-én az ügyfélnél, a számlák fizikailag nem voltak ott. Három munkanap kitűzésével kötelezték a számlák bemutatására, valamint a bevallásban tévesen szereplő adatok(adószámok) önellenőrzéssel történő javítására. Mivel a rossz adat adót, adóalapot nem érint, így a bevallás helyesbítésként és nem önellenőrzésként került benyújtásra 2019.09.06-án. A hatóság az ellenőrzést 2019.09.18-án zárta le. Mulasztási bírságot kívánnak kiszabni a jegyzőkönyv szerint, a 2016 . évi LXVIII törvény 100. § (1) bekezdése, valamint az Art. 7. § 22. pontja alapján. A tévedést nem vitatjuk, de mivel a tudomásom szerint az Art.-ben és a jövedéki törvényben nincs olyan tilalom, hogy adathelyesbítést ne lehetne végrehajtani hatósági ellenőrzés alatt egy adott bevallásban, így álláspontom szerint a hatóságnak a már korrigált adatokat tartalmazó bevallás alapján kellene eljárni ebben az esetben az ellenőrzés lezárásakor. Függetlenül attól, hogy 2019.09.04-én jegyzőkönyvben a hibát feltárta, és önellenőrzésre szólított fel a NAV, mivel helyesbítésként nyújtottuk be a bevallásunkat, véleményem szerint ebben az esetben már nincs joga a hatóságnak mulasztási bírságot kiszabni. Kérem tájékoztatását, jól gondolom-e a fentieket?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Tévesen 2019-re lett kiállítva egy számlánk a nem megfelelő alvállalkozói elszámolás következtében, amelyet a vevő megreklamált, és ő kéri annak javítását (2019.09.05-ei dátummal) és a számlázást, 2018-as dátummal. Kérdésem, hogy ilyen esetben mi a helyes megoldás, ha sztornózzuk a számlát? Áfa önellenőrzése, könyvelési tételek (árbevétel, áfa), milyen teendők vannak? A számla összege nem éri el a mérlegfőösszeg 2 százalékát, így az nem minősül jelentős hibának számviteli politikánk szerint sem. Szakértő válaszát várva, tisztelettel!

Cikk

Cikksorozatunk második részében a műemléki ingatlannal, a nyilvántartott műemléki értéknek minősülő ingatlannal, illetve a helyi egyedi védelem alatt álló ingatlannal (a továbbiakban együtt: műemléki ingatlan) kapcsolatos beruházás, karbantartás, felújítás adóalap-kedvezményének gyakorlati alkalmazása során felmerülő egyes kérdéseket válaszolunk meg: vásárlás mint beruházás, több ütemű beruházás, önellenőrzés.

Kérdés

Kivás cégként sajnos csak a 2018-as évre vonatkozó hipa-bevallás beadása után értesültünk arról, hogy lehetőség lett volna a kiva-alap 20 százalékkal növelt összegében is meghatározni a helyi iparűzési adó alapját. A könyvelő sem hívta fel erre figyelmet, pedig elvárható lenne, hogy automatikusan az ügyfélnek kedvezőbb lehetőséget válassza. Létezik lehetőség az utólagos korrekcióra (például önellenőrzés, vagy a kivából való kilépéskor a záró bevallás készítésénél)?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Minden évben év közben, folyamatosan igénybe lett véve a családi szja- és járulékkedvezmény a munkabérből. A munkavállalónak Crohn-betegség miatt már korábban is járt volna a súlyos fogyatékossági kedvezmény is, amit azonban eddig nem vett igénybe. Most visszamenőlegesen az orvos kiadta az igazolást a betegség fennállásáról. Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e utólag önellenőrizni, és az első helyre sorolni a súlyos fogyatékossági kedvezményt, és utána érvényesíteni a családi szja-kedvezményt, majd ami megmaradt családi szja-kedvezmény, azt családi járulékkedvezményként igénybe venni az önellenőrzés során? Valamint az lenne még a kérdésem, hogy innentől lehet úgy kérni a munkáltatótól, hogy előbb vegye figyelembe a súlyos fogyatékossági kedvezményt az szja-előlegnél, majd ez után a megmaradt szja-ra és a járulékokra a családi szja, illetve járulékkedvezményt? Vagy van kötelező sorrend, és ha a családi kedvezményt igénybe veszem, nem tudom érvényesíttetni a súlyos fogyatékossági kedvezményt? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Hivatkozva azonos című előző kérdésemre https://adozona.hu/kerdesek/2019_8_1_munkaltatoi_lakascelu_tamogatas_vnj adott válasza nyomán további kérdésem merült fel, mégpedig az, hogy a társaság melyik havi 08-as bevallását önellenőrizze: a 2018. 12. havit vagy a 2019. 01. havit? Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Munkáltatói felmondással szüntettük meg egy munkavállalónk munkaviszonyát. A felmondás oka valós, jogszerű, az indoklás világos. Megkapott minden juttatást, ami szerződés szerint megilleti. Viszont a felmondási idő felében nem lett felmentve a munkavégzés alól, nem is akarta, hogy fel legyen mentve. Ismerem a jogszabályt, hogy a felmondási idő felében köteles a munkáltató felmenteni a munkavégzés alól. Mindenesetre ez sajnos nem történt meg. A kérdésem az lenne, hogy milyen jogkövetkezménnyel járhat ez, ha a munkavállaló 3 éven belül ezt sérelmezi? Most, amikor elment, teljesen együttműködő volt, de ki tudja...? A következő kérdésem, ha már a felmentést elmulasztottuk, hogyan tudjuk ezt munkaügyi per (kártérítési igény) nélkül korrigálni? Gondolok itt arra, hogy esetleg pénzben megváltanánk a felmentési időt, vagy önellenőrzéssel, a 1041-es bejelentés módosításával meghosszabbítható ilyen esetben a felmondási idő? Ez utóbbi miatt nem lesz szabálytalan a felmondás? Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Horváthné Szabó Beáta! Korábban már kaptunk megerősítő választ Öntől, hogy ha szlovák állampolgár a magyar cégéből osztalékot vesz ki, akkor csak az szja-t kell megfizetnie, hogyha rendelkezik igazolással a külföldi biztosítotti státuszáról. A korábbi könyvelője ezzel ellentétben 2017-ben ehót is fizettetett vele. Ha olyan igazolást hoz, ami a 2017-es évre is vonatkozik, akkor jól gondolom, hogy önellenőrzéssel visszakérhetjük a tévesen megfizetett ehót? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk dolgozóinak 2018 december végén lakáscélú támogatást folyósított, amit sajnos csak 2019. év elején írtak jóvá a dolgozók bankszámláin. Ha ez már nem minősül adómentes juttatásnak, akkor az a dolgozók munkaviszonyból származó összevont adóalapjába tartozó jövedelmének minősül? Ez esetben az adott havi járulékbevallást önellenőrizni kell? Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Munkavállalók február hónapban megkapták a féléves cafeteriakeretnek megfelelő 225 ezer forintot, melyet a munkáltató átutalt a megfelelő SZÉP-kártya-zsebekbe. Egyik munkavállaló május elején megszüntette a munkaviszonyát, és nyilatkozatot tett a munkáltató felé az időarányosan őt meg nem illető 75 ezer forint SZÉP-kártyáról történő "visszahívásáról", illetve arról, hogy ez az összeg a SZÉP-kártya bankszámlán rendelkezésre áll, s egyben kérte a munkáltatót, hogy ezen tartozását ne a munkabéréből vonják le. Kérdésünk, hogy ebben az esetben a munkáltató a NAV felé önellenőrzéssel korrigálhatja-e (csökkentheti-e) a már befizetett béren kívüli juttatások adóit az említett 75 ezer forint szja-jával és szochójával? Ha önellenőrizhető, akkor további kérdésünk, hogy mely hónap: február, amikor kifizetésre került, május, amikor kilépett a munkavállaló és a fenti nyilatkozatot tette, vagy az a hónap, amikor a SZÉP-kártya számláját vezető bank visszautalta a munkáltatónak az összeget? További kérdésem még, hogy a számviteli rendezésben egyéb bevételként vagy a cafeteriaszámlára kell ezt csökkentő tételként rögzíteni? Válaszát várva, tisztelettel: Molnár Istvánné

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Áfabevallás

Nagy Norbert

adószakértő

Alanyi mentes egyéni vállalkozó

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink