December 31-éig meghosszabbították a kötelező bolti akciózást Cikk
A gazdasági tárgyú veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosításáról szóló 440/2023. kormányrendelet a Magyar Közlöny 2023. évi 134. számában jelent meg.
A gazdasági tárgyú veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosításáról szóló 440/2023. kormányrendelet a Magyar Közlöny 2023. évi 134. számában jelent meg.
Adóelkerülő számlázási láncolatot tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két vállalkozásnál is: csaknem 100 millió forintnyi élelmiszert foglaltak le.
Romániában tavaly február óta először ismét egyszámjegyűre lassult az éves infláció júliusban: az országos statisztikai intézet (INS) pénteken közzétett adatai szerint a múlt hónapban 9,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban – közölte az MTI.
Az élelmiszer-vállalkozások egy részére is vonatkoznak a 2024. 01. 01-jétől életbe lépő kiberbiztonsági szabályok. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az érintettek figyelmét, hogy időben tájékozódjanak kötelezettségeikről – írja honlapján a Nébih.
Augusztus 1. és 2023. december 31. közötti ismét lehet SZÉP-kártyával is élelmiszert vásárolni, s a rekreációs keretösszegen felül 200 ezer forint plusz juttatást adhatnak kedvezményes adózási keretek mellett a munkáltatók a 237/2023. kormányrendelet értelmében.
Júniusban az előzetesen közöltnek megfelelően 17 havi mélypontra enyhült az éves infláció az euróövezetben, főként az energiaárak csökkenésének köszönhetően – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adataiból.
Eredményes az online árfigyelő, már több mint 5 százalékkal szorította le a megfigyelt élelmiszerek árait – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken az MTI-vel.
2023. májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett – a nyers adat szerint 12,7, naptárhatástól megtisztítva 12,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – közölte honlapján a KSH. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 7,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 10,9, az üzemanyag-kiskereskedelemben 25,9 százalékkal kisebb lett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,8 százalékkal elmaradt az előző havitól. 2023. január–májusban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 10,8 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál
A nyár és a rendezvényszezon indulásával a food truckok száma is emelkedik. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) összegyűjtötte, mire kell ügyelniük a büfékocsik üzemeltetőinek, hogy ne csak a vendégek, hanem az ellenőrök is elégedetten távozhassanak a pulttól – írja honlapján a Nébih.
A kormány arról határozott, hogy a kötelező akciózás mértékét a jelenleg érvényben lévő – az akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árhoz viszonyított – legalább 10 százalékról minimum 15 százalékra emeli augusztus elsejével mind a 20 termékcsoport esetében – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerdán.
Megjelent a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) felhasználásának veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról szóló 237/2023. kormányrendelet, amely megnöveli a kedvező feltételekkel adható SZÉP-kártya-támogatást, és kibővíti a kártyán lévő pénz felhasználási lehetőségét.
A fiatalok negyede úgy érzi, hogy több mint 40 százalékkal nőttek az árak az elmúlt egy évben, 22 százalékuk szerint pedig 25–39 százalékos volt az éves infláció februárban. Az élelmiszereknél 76 százalékuk érzékelt jelentős drágulást, de a többi terméknél és szolgáltatásnál is hasonló volt a helyzet a K&H ifjúsági index felmérés szerint.
A fogyasztói árakra és a globális fémkereskedelemre is jelentős hatással lesz az EU új karbonvámja. Az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer szigorodása pedig lemaradásuk miatt a magyar kibocsátókat is igen hátrányosan érintheti – írja a hvg.hu.
Áprilisban a várakozásoknál jobban, több mint kétéves mélypontra lassult az infláció Kínában a nemzeti statisztikai hivatal csütörtöki jelentése szerint.
Czeglédi Bernadett
munkajogi és társadalombiztosítási szakértő
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől