284 találat a(z) élelmiszer cimkére

Fesztiválszervező által nyújtott étkezés adókötelezettsége Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk fesztiválszervezéssel foglalkozik, ennek során rendszeresen előfordul, hogy a külföldi fellépők a szerződésükben meghatározottaknak megfelelően a fellépti díjon túl különböző mennyiségű ital, étel esetleg virág stb. elhelyezését kérik az öltözőjükbe. Tehát az ő honoráriumuk X ezer euróból plusz a fent felsorolt élelmiszerből, egyebekből tevődik össze. Társaságunk nem a fellépő művészekkel, hanem különféle produkciós irodákkal áll szerződéses kapcsolatban, a felsoroltak is itt kerülnek meghatározásra Kérdésünk ezzel kapcsolatban, hogy terheli-e társaságunkat – ha igen, milyen mértékű – adó- és járulékbevallási, illetve fizetési kötelezettség? Köszönettel várom válaszukat. Tisztelettel: Szegő Árpád

Fesztivál, vásár, vendéglátás: szinte mindenütt lesz élelmiszerellenőrzés Cikk

Elkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés, július 1. és augusztus 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok szakemberei közösen ellenőrzik például az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeket, így a strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint kiemelten figyelik az UHT tejek forgalmazását is – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn az MTI-vel.

Ehetők-e a gumicukrok? Itt a válasz a Nébihtől Cikk

Gumicukrokat vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az ellenőrzésbe vont 20 féle gumicukor élelmiszerbiztonsági szempontból mind megfelelő volt, hibás jelölés miatt 8 terméknél hatósági eljárást kellett indítani – közölte a hivatal. Várhatóan 370 ezer forint élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabnak ki.

Élelmiszerexport Kérdés

Tisztelt Szakértö! Egy vállalkozás élelmiszert exportálna Angliába viszonteladónak vagy magánszemélynek, webshopon keresztül. Milyen szabályok vonatkoznak rá? Milyen engedélyek kellenek? És milyen adózási kritériumai vannak áfa vagy egyéb adó szempontjából? Köszönöm válaszát.

További áfacsökkentést szorgalmaz az MSZP Cikk

Az MSZP továbbra is az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra való csökkentését szorgalmazza – erről Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Mint fogalmazott, a családok többségének nagy anyagi gondot, kihívást jelent a húsvétra való felkészülés, a nagybevásárlás, a Fidesz által fenntartott 27 százalékos élelmiszeráfa sokuknak a böjti időszak meghosszabbítását jelenti. Hozzátette: ilyen „brutális” élelmiszeradó sehol sincs Európában.

Folytatódik a húsvéti élelmiszerek ellenőrzése Cikk

A húsvéti termékekre koncentráló élelmiszerbiztonsági ellenőrzés zajlik az ország teljes területén hetek óta, az ellenőrök járják a boltokat, piacokat, előállító helyeket, és vizsgálják az állatszállító járműveket is – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán.

Kiküldetés belföldre: mi jár, mi adható, mi jön még rá? Cikk

Egyéni vállalkozó alkalmazottaival együtt gyakran dolgozik belföldi kiküldetésben. Kaphatnak-e napidíjat, kötelező-e adni, mennyi lesz a közteher? Olvasói kérdésre Surányi Imréné adószakértő válaszolt.

Számlázás Kérdés

Normál eljárású adóraktári engedéllyel rendelkező, magyar adószámú vállalkozás részére élelmiszert gyártunk. Az áru rendeltetési helye és a vevő magyar. Helyesen járunk-e el, ha a vevő kérésére áfamentesen számlázzuk ki a gyártott terméket, ami népegészségügyi termékadóval is terhelt?

Megbízási díj elszámolása Kérdés

Kedves Szakértő! Az alábbi témákban szeretnék segítséget kérni. Iskolánknál munkaviszonyban foglalkoztatott dolgozók külön munkára megbízási szerződéssel lettek foglalkoztatva. A szerződések időtartama 2014.12.01-2015.03.24-ig szólt. A munkadíjak konkrét napokra (órákra, például 12.19. – 3 óra stb. 2 500 forint/óra bruttó díjazással vannak elszámolva, de a fenti időszakban az előkészítő és befejező egyéb feladatok elvégzése is történik részükről. Kirándultatásokkal, oktatásokkal kapcsolatosan (programtervek készítése, utazás megszervezése, lebonyolítása, teljesítési beszámolók elkészítése, stb.). Ezekben az esetekben mely időszakot kell figyelembe venni a biztosítási jogviszony (minimálbér 30 százaléka) elbírálásához, a teljes szerződés időszakát vagy a hónapokon belüli elszámolt órák száma alapján a havi bruttót? Gond-e, hogy a 2014. 12. hónapra eső időszak elszámolása 2015. 05. hóban történt meg? Nem ehhez a témához kapcsolódik a következő kérdésem: elnyert pályázat szerint a diákjaink kirándulásokon vesznek részt, részükre étkezési csomagok lesznek összeállíttatva külső vállalkozó által, illetve a kirándulások alkalmával számlával szereznek be különböző élelmiszereket. Ezeknek az élelmiszerköltségeknek van-e adó- és járulékkötelezettségük? Segítséget előre is köszönöm! Tünde

Lecsap a NAV az étel- és italautomaták üzemeltetőire Cikk

Célirányos ellenőrzésekkel derítené fel az adóhatóság a március 31-ei határidőig be nem jelentett élelmiszer-értékesítő automatákat, a bejelentési kötelezettségüket nem teljesítő üzemeltetőket.

Kin csattan az ostor? Óriási elvonást generálnak a „kisadók” Cikk

Egyes gazdálkodók belerokkanhatnak, ha nem hárítják tovább a lakosságra a 2015-ös adóváltozások között szereplő új, illetve növelt terheket, például az élelmiszeradót, vagy a kollektív befektetési formák különadóját.

Élelmiszerek áfakulcsának csökkentése: magyarázatot várnak a szocialisták Cikk

Az MSZP magyarázatot vár arra, miért nem támogatta a kormánytöbbség az alapvető élelmiszerek áfakulcsának csökkentéséről szóló szocialista javaslat parlamenti napirendre vételét. Az ellenzéki párt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke lemondásának valódi okait is firtatja.

Volt 10 százalék körüli fogyasztóiár-emelkedés és -csökkenés is Cikk

Októberben a fogyasztói árak 0,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A háztartásienergia árak, valamint a tartós fogyasztási cikkek, a járműüzemanyagok és a ruházkodási cikkek ára csökkent, a szeszes italok, dohányáruk drágultak - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal mai gyorsjelentésében.

Még nincs végleges döntés az élelmiszeráfáról Cikk

Még nincs végleges döntés az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről - tudta meg a Népszabadság a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás – önszámla áfatartalmának levonhatósága

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Második terhesség gyed alatt

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Második gyermek esetén a csed számolása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink