311 találat a(z) élelmiszer cimkére

Cikk

Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, éppen úgy, mint tavaly decemberben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly januárhoz képest az élelmiszerek ára 4,2 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké átlagosan 20,5 százalékkal emelkedett, például a burgonya 66,1, a friss zöldség 33,5 százalékkal lett drágább, a gyümölcsök viszont 1,5 százalékkal olcsóbbak voltak, mint tavaly januárban.

Cikk

Az idei évtől június 7-e a biztonságos élelmiszerek előnyeiről szól majd. A tematikus világnap szükségességével először 2015-ben kezdtek el foglalkozni a szakemberek, végül az ENSZ 2018. december 20-án elfogadta a javaslatot. Az Agrárminisztérium, a magyar élelmiszerlánc-biztonságért felelős és az iránt maximálisan elkötelezett szervezetként, üdvözli az Élelmiszerbiztonsági Világnap bevezetését – fogalmazott a döntés kapcsán Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

Avas dióbelet és a megengedettnél magasabb morfin tartalmú étkezési mákot is találtak a Nébih szakemberei a téli szezonális ellenőrzés során. A szabálytalanságok többsége jellemzően enyhébb, írásos figyelmeztetést vont maga után. Országszerte összesen 3312 ellenőrzés, 117 figyelmeztetés, 14 tevékenység-korlátozás, valamint 125 darab – összesen 8 065 154 forintnyi – kiszabott bírság lett a téli szezonális mustra mérlege.

Cikk

Országszerte összesen 2100 ellenőrzést folytattak le a szakemberek a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszakában, ami az előző évhez képest mintegy ötszázzal több vizsgálatot takar. 2018. december 16-áig a feltárt szabálytalanságok miatt az ellenőrök 62 alkalommal figyelmeztetést, 14 esetben a tevékenység korlátozását, míg 67 ügyben – 4,1 millió forint nagyságrendben – bírság kiszabását alkalmazták szankcióként – írja honlapján a Nébih.

Cikk

Novemberben átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál, októberhez viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Január-novemberben átlagosan 2,8 százalékkal nőtt az infláció az előző év első tizenegy hónapjához képest. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció az előző havival megegyező, 2,6 százalékos volt.

Cikk

Októberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 6,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Az adatok a forgalom növekedésének gyorsulását jelzik a szeptemberi 5,4, és különösen a 4,4 százalékos kiigazított adathoz képest – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

Az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos, széles körben elterjedt mítoszok, „városi legendák” összegyűjtésére vállalkozott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az érdeklődők az „élelmiszeres mítoszokat” augusztus végéig online űrlapon küldhetik el a hivatal számára. A legnépszerűbb legendákat szakértői elemzésnek veti majd alá a Nébih.

Cikk

Tízrendbeli hivatali visszaélés miatt vádat emeltek egy megyei kormányhivatalban dolgozó férfi ellen, aki 2014 és 2017 között tizenhárom alkalommal fizetés nélkül vitt el élelmiszert különböző nyugat-magyarországi üzletekből – közölte ma Takács Péter Győr-Moson-Sopron megyei főügyész.

Cikk

A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 7,1, naptárhatástól megtisztítva 7,7 százalékkal haladta meg májusban az előző év azonos időszakit, az adat 0,1 százalékponttal alacsonyabb az első becslésben közöltnél – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Osztalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink