281 találat a(z) áremelkedés cimkére

Nagyítóval kell keresni 70 millió forint alatt kínált lakást a fővárosban, az Otthon Start tovább drágít Cikk

Egy év alatt látványosan eltolódott a fővárosi lakáspiac a magasabb ársávok felé. A tranzakciók árkategóriák szerinti eloszlása alapján Budán és Pesten egyaránt a magasabb árú ingatlanok kerültek túlsúlyba, miközben a középkategóriás lakások részaránya jelentősen visszaesett, az alsóbb kategória pedig eltűnt – derül ki a Duna House felméréséből.

Augusztusban is tombolt az infláció, egekben az energiaárak, az élelmiszereknél sem jobb a helyzet Cikk

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nincs alku a lakáspiacon – Budapesten 2 százalék alá süllyedt az árengedmény mértéke Cikk

Az Otthon Start Programhoz köthető lakáspiaci élénkülés nyomán szinte mindenhol csökkent a vevők alkupozíciója – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely közel 50 ezer olyan 2024-2025-ben eladott lakás és ház adata alapján készült, ahol a hirdetők megadták az eladási árat. Ennek részben az is az oka, hogy az eladók augusztusban egyelőre nem emelték jelentősen az árakat. A budapesti lakásoknál az alku mértéke egy év alatt a felére, 2 százalék alá csökkent.

November végéig marad az árrésstop Cikk

November 30-áig meghosszabbította a kormány a korábban augusztus 31-éig érvényben lévő árrésstopot – derül ki a legfrissebb Magyar Közlöny 97. számából.

4,3 százalék volt az infláció júliusban a KSH adatai szerint Cikk

2025. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júniushoz viszonyítva átlagosan 0,4%-kal voltak magasabbak az árak – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Ausztriában is elszaladtak az árak Cikk

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derül ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) ma közzétett adataiból.

Vallottak a középkorú magyarok: egyre több a kiadás, sokak fizetése nem emelkedik Cikk

A kiadások növekedésének üteme enyhült, de a magyarok túlnyomó többsége még mindig drágulást tapasztal a mindennapi megélhetés terén – derül ki a K&H biztos jövő felmérés második negyedéves eredményeiből. A jövedelmi helyzettől, családi állapottól és nemtől is függ, mekkora mértékű költségnövekedéssel szembesülnek a háztartások.

MNB: a 2025. június havi inflációs adat értékelése Cikk

2025 júniusában a fogyasztói árak éves összevetésben 4,6 százalékkal emelkedtek. A májusban mért 4,4 százalékhoz képest az éves áremelkedés üteme 0,2 százalékponttal nőtt – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján.

Drágulás júniusban is: tovább nőtt az élelmiszerek, a háztartási energia, a szolgáltatások ára Cikk

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az élelmiszerek átlagosan 6,2 százalékkal drágultak egy év alatt, azon belül viszont több alapvető élelmiszer ára 20 százalék feletti mértékben emelkedett.

Ismét átlépte a lélektani határ összegét a nyugdíjasok nagybevásárlása Cikk

Újabb drágulást mértünk az Mfor Nyugdíjas Árkosár júliusi összegében, de legalább a havi áremelkedés mértéke kevésbé nőtt, mint korábban. Éves szinten még mindig jóval meghaladja a kasszánál hagyott összeg emelkedése a januárban kapott nyugdíjemelés mértékét. Az idősek havi nagybevásárlása ismét többe kerül, mint 30 ezer forint, erre pedig az árrésstop bevezetése óta nem volt példa – írja az mfor.hu.

Megemelkedhet a sertés- és baromfihús ára egy uniós büntetővám miatt Cikk

Július 11-én szavaz az Európai Tanács az Európai Bizottság által a kínai lizingyártók ellen indított antidömping-eljárás keretében idén januárban bevezetett, 58,3 és 84,7 százalék közötti büntetővámról. A január óta ideiglenesen érvényben lévő védővám fennmaradása évente több százmillió eurós költségnövekedést okozhat az európai takarmánygyártóknak, így a lizin aktuális árától függően akár 3-4 százalékkal is megemelheti a sertés- és baromfihúsok kilónkénti árát a hazai piacon – írja az UBM közleménye alapján a portfolio.hu.

3-4 százalékkal drágulhat a sertés- és baromfihús Cikk

Július 11-én szavaz az Európai Tanács az Európai Bizottság által a kínai lizingyártók ellen indított antidömping-eljárás keretében idén januárban bevezetett, 58,3 és 84,7 százalék közötti büntetővámról. A január óta ideiglenesen érvényben lévő védővám fennmaradása évente több százmillió eurós költségnövekedést okozhat az európai takarmánygyártóknak, így a lizin aktuális árától függően akár 3-4 százalékkal is megemelheti a sertés- és baromfihúsok kilónkénti árát a hazai piacon.

Jelentős mértékű üzemanyagár-emelkedés jön szombattól Cikk

Szombattól újra jelentős mértékben emelkednek az üzemanyagárak az iráni–izraeli konfliktus hatására. A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal, a gázolaj ára bruttó 9 forinttal nő – írja a holtankoljak.hu.

Újra növekvő pályára álltak az árak Cikk

2025 májusában a KSH 4,4 százalékos fogyasztói árindex-emelkedésről számolt be, ami azt jelenti, hogy a kormányzati beavatkozás ellenére újra növekvő pályára álltak az árak. Igaz, ez még „belefér” a korábbi elemzői (és GKI) várakozásokba, amelyek idénre 4,5 százalék körüli árindexet vártak. Ugyanakkor a korábbi kormányzati várakozást (3,2 százalék) jelentősen meghaladja, olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. honlapján megjelent elemzésében.

Tovább emelkedtek a lakásárak, Budapestről az agglomerációba szorítja a vevőket a drágulás Cikk

A lakáspiacot lassuló drágulás és jelentős regionális különbségek jellemezték májusban az ingatlan.com legfrissebb lakásárindexe szerint.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkába járás nyílt végű pénzügyi lízingelt személygépjárművel

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink