53 találat a(z) állam cimkére

Cikk

Az egészségügyi államtitkár szerint politikai termék lett a várólisták hosszából, de ennek rövidesen vége, olyan jelentős a csökkenés. Az államtitkár elégedett, a Válaszonline viszont úgy találta: van olyan ellátás, amelyre ezekben a napokban a hivatalos nyilvántartás szerint 6 évet és 9 hónapot kell várni. Egész régiók ellátásánál tapasztalható komoly zavar. Van jó hír is: a szürkehályog-műtéteknél új korszakba léptünk, a legrosszabb helyzetű kórházban is idén novemberre adnak időpontot, miközben erre még tavaly is két esztendőt kellett várni. Miért sikerül az egyiknél? Miért nem a másiknál? A megfejtésért számos egészségügyi szakemberrel folytatott háttérbeszélgetést, és öt fő okot azonosított a Válaszonline.

Cikk

Miközben a hazai lakossági gáztarifák egy éve változatlanok, kilencedik hónapja folyamatosan esik az orosz importgáz ára, a Magyarországra érkező orosz földgáz köbmétere júliusban kerekítve 125 forintba került – derül ki a legfrissebb uniós statisztikából. Ez csökkenés a megelőző hónaphoz képest, hiszen júniusban a köbméterár még 166 forint felett volt, és jelentősen eltér a magyar kormány által kreált rezsiáraktól is – írja a 24.hu.

Cikk

Ha nincs tanárhiány, miért kell napközis tanárként délelőtti órákat tartani, alsós tanárként felsősöket oktatni vagy több osztályt összevonva tanítani? Miért gondolják az oktatáspolitika szócsövei, hogy a szülők sem fogják látni a valóságot a számoktól, amikkel megpróbálják kiszúrni a szemüket? És miért költözött annyi család idén Ausztriába, ha a hazai iskolákban minden a legnagyobb rendben van? Tanévnyitó nagykép a magyar oktatás omladozó építményéről – írja a valaszonline.hu.

Cikk

A Momentum kordonbontásának árnyékában ülésezett szerdán a kormány, csütörtökön pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő áll ki az újságírók elé. Gulyáséknak lesz mire válaszolniuk: már az EU-nak is feltűnt a nyírmártonfalvi lombkoronasétány, szóba kerülhet az oktatási törvény átalakítása, a Magyar Orvosi Kamarában több mint 30 ezer orvos maradt, az EU-s pénzeknek pedig még mindig nincs nyoma sem Magyarországon – írja a hvg.hu.

Cikk

A 144 milliárdnyi, önkormányzati rezsikompenzációra szánt állami pénz nyomába eredt a hvg.hu. Kiderült, hogy a 10 ezer fő feletti települések 44 milliárdján kívül a kisebbek egy része is kapott pénzt, de arról a 32 milliárdról nincs nyilvános lista. A települések hiába várnak egy újabb támogatási körre, mert a megmaradt 68 milliárdot a kormány az önkormányzati távhőcégek direkt dotálására szánja – írja a portál.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Céges tankolókártya saját autóhoz

Nagy Norbert

adószakértő

Weboldal készítése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink