97 találat a(z) árverés cimkére
Csaknem 700 tétel, Kondor Béla rekord kikiáltási árú festménye a BÁV aukcióján
Cikk
Csaknem 700 tételre, köztük Kondor Béla Várvédők című, 65 millió forintos kikiáltási árú festményére lehet licitálni május 23-án és 24-én a BÁV 81. művészeti árverésén, melynek műtárgyai szombattól tekinthetők meg az aukciósház bemutatótermében.
Rendkívül ritka gyémánt szerepel a Sotheby’s júniusi árverésén
Cikk
Akár 35 millió dollárért (12,3 milliárd forintért) is elkelhet egy rendkívül ritka, rózsaszín gyémánt egy júniusi New York-i árverésen – jelentette be szerdán a Sotheby's aukciósház.
Csúcsmodellek a NAV autóárverésén
Cikk
Nagy a járműválaszték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén, az élen két csúcsgyártmánnyal: most egy családi Audi A4 limuzin és egy Porsche Macan S sportos suv is keresi új gazdáját, olvasható a NAV honlapján.
85 millió dollárt adtak egy Andy Warhol alkotásért
Cikk
Andy Warhol legendás Fehér autóbaleset című alkotása több mint 85 millió dollárért (33,5 milliárd forint) kelt el egy New York-i árverésen – közölte a Sotheby's.
Alkotmánybírósághoz fordul a végrehajtási törvény miatt a Párbeszéd
Cikk
Alaptörvény-ellenesnek tartja a végrehajtási törvény egyes szakaszait a Párbeszéd, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért – jelentette be Tordai Bence a párt társelnöke mai sajtótájékoztatóján.
Egymillió dollárért kelhet el Don McLean Vincent van Gogh előtt tisztelgő dalának kézirata
Cikk
Egymillió dollárért (412 millió forintos) kelhet el Don McLean amerikai énekes-dalszerző és gitáros Vincent van Gogh előtt tisztelgő dalának kézirata egy novemberi New York-i árverésen.
Jótékonysági licit a világ legdrágább ebédjéért
Cikk
Valaki 12,3 millió dollárt (4,7 milliárd forintot) ajánlott fel pénteken egy online aukción azért, hogy Warren Buffett amerikai milliárdossal ebédelhessen – tette közzé az MTI.
Szarvasmarhákat árverez a NAV
Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén szarvasmarha-állományra lehet licitálni, az állatok becsült összértéke több mint 41 millió forint – közölte a NAV pénteken, tette közzé az MTI.
Az Ab megsemmisítette a 191/2014. kormányrendelet 5. paragrafus (1) bekezdés d) pontját
Cikk
Az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezésre indult eljárása során alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a mező- és erdőgazdasági hasznosítású földek végrehajtási, felszámolási vagy önkormányzati adósságrendezési eljárás keretében árverés útján történő értékesítésének szabályairól szóló 191/2014. kormányrendelet 5. § (1) bekezdés d) pontját, valamint a megsemmisített rendelkezés kapcsán alkalmazási tilalmat rendelt el.
23 millió euróért kelt el Michelangelo egyik rajza
Cikk
Michelangelo 2019-ben felfedezett ritka, 15. század végéről származó tintarajza 23 millió euróért (8,8 milliárd forintért) kelt el szerdán egy árverésen Párizsban.
Hatalmas értékű gyémántok keltek el a Christis’s árverésén
Cikk
Az előzetesen becsült ár alatt, 18,6 millió svájci frankért (6,8 milliárd forintért) vásárolta meg egy licitáló szerdán a The Rock (Szikla) nevű gyémántot a Christie's genfi árverésén.
Eszméletlen összegért kelt el Maradona meze
Cikk
Rekordot jelentő 9,3 millió dollárért (3,348 milliárd forint) kelt el szerdán Diego Maradona meze, amelyet az 1986-os labdarúgó-világbajnokságon, az angolok elleni mérkőzésen viselt.
Rekordáron árvereztek el egy Rubens-portrét
Cikk
Rekordáron, 14,4 millió zlotyért (1,146 milliárd forint) kelt el egy Rubens-portré egy varsói aukción, ezzel a lengyel piacon minden idők legdrágábban eladott műalkotása lett – közölte pénteken az aukciósház.
Neves alkotásokra lehet licitálni a Virág Judit Galéria tavaszi kortárs aukcióján
Cikk
Nádler István, Reigl Judit, Maurer Dóra és Keserü Ilona munkái mellett Bak Imre Festmény II. című alkotását is elárverezi március 27-ei tavaszi kortárs aukcióján a Virág Judit Galéria, amely másnap grafikai aukciót is rendez Budapesten.
Csúcsárat várnak a világ legnagyobb kék gyémántjáért
Cikk
Legalább 48 millió dolláros rekordárat remél a Sotheby's a világ legnagyobb kék gyémántjáért egy áprilisi hongkongi árverésen.