hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

"A kormány intézkedéseivel szemben sztrájkolni nem lehet"

  • MTI

A sztrájktörvény tavalyi módosítása óta eltelt időben bebizonyosodott, hogy a jogszabály "béklyót kötött" a szakszervezetekre, így ma Magyarországon a kormány intézkedéseivel szemben gyakorlatilag nem lehet sztrájkolni - vélekednek azoknak a szakszervezeteknek a vezetői, amelyek a módosítás óta sztrájkot hirdettek, a munkabeszüntetést azonban nem tudták megtartani.

A sztrájktörvény tavaly decemberi módosítása óta feltételekhez kötik a sztrájkjog gyakorlását a közszolgáltatóknál. Így kizárólag az elégséges szolgáltatás mértékéről kötött megállapodás birtokában lehet sztrájkolni ezeknél a cégeknél, ennek hiányában pedig az arról döntő munkaügyi bíróság határozatának megszületése után sztrájkolhatnak a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző cégeknél.
   
Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke szerint "a bíróság sem tud mit kezdeni a módosított sztrájktörvénnyel".
   
A sztrájkot kezdeményező közlekedési érdekképviseletek többek között a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen terveztek sztrájkot.
   
Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke elmondta: a sztrájkjog gyakorlása nehézzé vált a módosítás óta. Hangsúlyozta: az új szabályozás óta kilenc sztrájkot kezdeményeztek az érdekképviseletek, s az összes esetben a bíróság elé került az elégséges szolgáltatás ügye. A bíróság a kilencből hét kérelmet "érdemi vizsgálat nélkül" elutasított, két esetben pedig másodfokra jutott az ügy, de az elégséges szolgáltatásról nem tudtak megállapodni.
   
Az elnök kifejtette: a korkedvezményes nyugdíj biztosította a mozdonyvezetők tisztességes nyugdíjba vonulást, ennek megszüntetése ellen tiltakoznak, és tárgyalásokat kezdeményeztek még májusban a kormánnyal és a miniszterelnökkel, aki azt ígérte, hogy a szociális konzultáció lezárulta után egyeztetnek a kérdésben, azonban ez azóta sem történt meg.
   
Gulyás Attila is arról számolt be, hogy sikertelenül kezdeményeztek munkabeszüntetést a BKV-nál. Úgy vélekedett, hogy "a bíróság sem tud mit kezdeni a módosított sztrájktörvénnyel", így a munkavállalók nem tudják gyakorolni alkotmányos alapjogukat, "a kormány intézkedéseivel szemben sztrájkolni nem lehet".
   
Kotter József, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) alelnöke elmondta: ők is bírósághoz fordultak a még elégséges szolgáltatás megállapításáért, de másodfokon elutasították kérelmüket. Hangsúlyozta: az a 12.000 vasutas, akit érint a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj 30-35 éves munkaviszony után megy nyugdíjba, 53-55 éves korban, és belekényszerülnek a korkedvezményes nyugdíjba, mivel egészségi állapotuk nem teszi lehetővé a további munkavégzést.

Elmondta: továbbra is szeretnének tárgyalni a kormánnyal a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj kérdéseiről, de ha ez nem eredményes, akkor sztrájkot is hirdetnek. Elmondta, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulnak azért, mert a július 4-i - a kormány és öt szakszervezet közötti - tárgyalásra nem hívták meg őket.
   
Hernádvölgyi Andrea, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) alelnöke hangsúlyozta: az új sztrájktörvény kapcsán a bíróságok is elbizonytalanodtak. Elmondta: nincs a társadalomnak olyan rétege, amelyet "húsba vágóan" ne érintenének a kormány eddigi és tervezett intézkedései. A kormány a tárgyalások elhagyásával "az utcai politizálás" felé viszi a helyzetet, mert nincsenek egyeztetési  fórumok csatornák, "ez pedig nagyon veszélyes" - vélekedett.
   
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hangsúlyozta: a sztrájkjog alkotmányos alapjog, ezt alacsonyabb szintű jogforrással kioltani nem lehet, és a nemzetközi normákkal is ellenkezik. A tavaly decemberi módosítás előtt 22 évig - vagyis több kormányzati cikluson át - nem módosult a sztrájktörvény, ez pedig azt mutatja, hogy a jogszabály elérte a célját, jól működött - mondta.
   
Súlyos fenyegetést jelent  a munkavállalókra, a munkanélküliekre és a nyugdíjasokra, valamint az alkotmányos alapjogokra az a gyakorlat, hogy a kormány egyéni képviselői indítványokkal hoz új jogszabályokat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

USA-magyar kettős állampolgár magyar ingatlan eladása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink