hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

"Elképesztően" sok a végelszámolás Magyarországon

  • MTI

Az átlagosnál több új felszámolási eljárást indítottak áprilisban Magyarországon, de a trend a februári nagy ugrást követően immár második hónapja csökkenést mutat - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból.

Az idén áprilisban 1.403 új eljárást indítottak, ami pont százzal kevesebb, mint egy hónappal korábban volt, a tavaly áprilisi adatot azonban így is 1,7 százalékkal meghaladja. A közleményben megjegyzik, hogy márciusban még 11 százalékos csökkenést regisztrált az Opten az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
   
Az év elejétől eltelt időszakra vonatkozó adatok is hasonló képet mutatnak: míg március végén 3,4 százalékkal több új felszámolást jegyeztek fel, április végén a növekedés mértéke 3 százalékos volt, érdemi változás tehát nem következett be. Az év első harmadában 5.791 cég ellen indult eljárás, ez 174-gyel több, mint egy évvel korábban.
   
"A fizetésképtelenségi eljárások számának csökkenése a végelszámolások számának elképesztő növekedésével párosul, tehát a válság még itt van, csak egyre kevesebben várják meg, hogy az adósságok alatt roppanjon össze a vállalkozásuk" - véli Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. A végelszámolások korábban soha nem látott magas szintje áprilisban is fennmaradt, igaz az egy évre visszatekintő növekedési ütem 77,9 százalékról 55,8 százalékra lassult. Áprilisban 2.230 céget zártak be tulajdonosaik, ez minden idők harmadik legmagasabb adata.
   
Az első négy hónapban összesen 8.212 vállalkozás kényszerült tevékenysége befejezésére, ami 68 százalékos növekedés a tavalyi január-áprilishoz képest.
   
A felszámolási és a végelszámolási adatokhoz képest ellenkező irányú változást mutat a cégalapítási kedv: mind márciushoz, mind tavaly áprilishoz képest kevesebb új vállalkozást jegyeztek be. Áprilisban 4.095 új vállalkozást jegyeztek be, ami 6,6 százalékkal marad el a tavaly áprilisi adattól és 17,8 százalékkal az idei márciusitól, de így is bőven a sok éves átlag feletti aktivitás jele - közölte az Opten.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség térítése ügyvezetőnek

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szövetkezet megszűnése

Pölöskei Pálné Pálné

adószakértő

Csecsemőgondozási díj plusz kérdés

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink