hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Méltatlanul hanyagolt adókedvezmények

  • adozona.hu

A „K+F”, azaz kutatás és fejlesztés – a vállalkozók számára ismerős kifejezés. A K+F, mint adócsökkentő lehetőség azonban még a könyvvizsgálók egy része számára sem, hiszen, ha eddig egyáltalán alkalmazták, akkor is csak a „baj volt vele”, homályos, kevéssé ismert területeket jelölve. Pedig a K+F - az adótörvény változásoknak köszönhetően – immáron három adónemben is lehetőséget ad elgurult forintjaink megtalálásához – derült ki a Mazars őszi adókonferenciáján.

A K+F ugyanis kevéssé ismert adócsökkentési lehetőség, sokszor még maguk a könyvvizsgálók is bizonytalanok az általa nyújtotta kedvezményekben. "Bár törvényileg definiált a kutatás és fejlesztés fogalma, és az úgynevezett Frascati kézikönyv tartalmazza azt (alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés leírása), sokan mégsem veszik a fáradtságot, hogy elolvassák és értelmezzék.  Pedig élni kellene vele, hiszen jelentős összeget lehet megtakarítani. Talán elegendő, ha azt mondom, hogy az elszámolható tételek között szerepel a közvetlen munkabér, a kapcsolódó anyagköltség, a tárgyi eszköz, az immateriális javak értékcsökkenése, az eszköz bérleti díj és a külső szolgáltatók díja is" – mondta a témával kapcsolatban Szmicsek Sándor, a Mazars adópartnere.

A szakember kiemelte: a tevékenységhez adóalap kedvezmény kapcsolódik társasági és iparűzési adónemben, adó- illetve járulék kedvezmény lehetséges társasági adóban és innovációs járulékban.  A helyi iparűzési adóból pedig teljes mértékben leírható a K+F.   A társasági adó esetében saját tevékenységi körben végzett K+F vehető figyelembe a kedvezmények érvényesítésekor, míg az innovációs járulék terhére meghatározott körtől igénybevett szolgáltatás díja is elszámolható.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Magánszemély termékbeszerzése EU-ból

Nagy Norbert

adószakértő

Külföldi autó tartós bérlet

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 november
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetÉs