hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adjon ötleteket az APEH-nek!

  • sajtóközlemény

Nyílt Napot tart az ország valamennyi régióközpontjában és megyeszékhelyen október 28-án, délelőtt 9.30-tól délután 16 óráig az APEH. A hivatal fő célja, hogy a hatósági tevékenység mellett erősítse a szolgáltató jellegéről kialakult képet, és ezáltal is javuljon az adózási hajlandóság, közelebb kerüljön az ügyfelekhez formálva a hatóságról kialakult véleményt, szemléletet - tudatta az adóhatóság.

Az adóhatósági Nyílt Napon az érdeklődők közérthető formában, hallhatnak rövid előadást adóügyi kérdésekről, az „adózás könnyen, gyorsan, egyszerűen” adóügyi blokkban. Választ kaphatnak arra a kérdésre „Mi a teendő, ha jön a revizor?”, valamint betekintést nyerhetnek a végrehajtási, felszámolási eljárások rendszerébe, illetve a fizetési könnyítések kérelmezésének kérdéskörébe - áll az APEH sajtóközleményében.

Az állami adóhatóság intézményeit felkeresők „kedvük szerint” kitölthetik az adózási ismeretekről szóló totót is, amelyen olyan kérdések szerepelnek mint például: Mi az adó?, Mi a személyes adónaptár?, Hány ügyfélszolgálata van az adóhatóságnak?, Mire költünk az adónkból a legtöbbet?, Hány százalék 2009-ben a személyi jövedelem-adó?, Lehet-e ügyet intézni telefonon az állami adóhatóságnál?

A látogatók – nevük megadása nélkül - kitölthetik az adótitok védelmét szem előtt tartva összeállított kérdőívet is, amelyből az APEH kaphat képet arról, vajon a „nyílt napos vendég” milyen módon került kapcsolatba idén az APEH-hal, mit tart jellemzőnek az APEH-ról és munkatársairól, illetve miért látogatott el a Nyílt Napon az adóhivatalba. Az érdeklődők a kezükbe vehetnek olyan kiadványokat is, amelyekből többi között az adózás jelentőségét, a mai magyar adórendszert, és az állami adóhatóság felépítését, rendszerét, működését ismerhetik meg.

A bemutatók helyszínén úgynevezett ötletládákat is elhelyez az adóhatóság, és várja a látogatók javaslatait, észrevételeit az APEH munkájáról, tevékenységéről.

A Kiemelt Adózók Igazgatósága (Budapest,VII. kerület Dob utca 75-81.) a Magyar Adózástörténeti Kiállítás iránt érdeklődőket fogadja a Nyílt Napon.

Az október 28-ai adóhatósági Nyílt Nap részletes programja az APEH (www.apeh.hu) és azon belül a regionális igazgatóságok honlapjain található.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink