hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Balatoni razzia: mennyit bukhatunk számla nélkül?

  • dr. Marosi Andrea

Vélhetőleg egyik legdrágább dinnyéjét adta el az a zöldségárus, akit a fonyódi piacon ellenőriztek próbavásárlással a revizorok. Ki számíthat még bírságra az APEH Pelso 2009 névre keresztelt ellenőrzéssorozata során? Számla-, nyugta- és feketemunka-razzia.

Sokba került a zöldség-gyümölcs annak a kereskedőnek, aki szombaton a fonyódi piacon, majd nem sokkal később Balatonbogláron is megbukott az APEH revizorok próbavásárlásakor, ugyanis mindkét helyszínen nyugta nélkül árulta a termékeit. A platós kocsiról árusító zöldséges úgy gondolta – jóllehet az APEH-esek jelenléte igen hamar elterjedt a piacosok körében – neki nem kötelező nyugtát kiállítani a dinnyéi után. A kereskedő valamivel később Balatonbogláron is „belesétált” saját csapdájába, mert nem tanulva a fonyódi tapasztalatból Balatonbogláron is tisztán zsebre dolgozva adta a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsét, a dinnyét. Szabályszegését 250 ezer forintot meghaladó bírsággal is „jutalmazhatja”az APEH. 

Ugyancsak bírságra számíthat az a vendéglős is, aki szerint szinte minden betérő vendége az ismerőse, és így fordulhatott elő az, hogy az APEH-revizorok ottjártakor, késő délután, telt házas üzemmód mellett mindössze 4 darab pénztárgépbe beütött nyugtát tudott felmutatni. A forgalmazott áruk eredetét 73 adózónál ellenőrizték a revizorok, amelynek eredménye később véglegesül, mivel a jogszabály 3 napot ad a bizonylatok utólagos bemutatására. A revizorok mostani akciójukban az ellenőrzéseknél kiemelt figyelmet fordítottak a kereskedelmi egységekben üzemeltett tévékészülékekre is. Ahol tévét találtak ott később ellenőrzik, hogy a „tulajdonosok”, vállalkozók eleget tettek-e bejelentési kötelezettségüknek. A hétvégén lezajlott ellenőrzés pozitív tapasztalata, hogy egyetlen esetben sem volt szükség rendőri segítségre, intézkedésre a revízióknál, mert aki hibázott és megbukott, az vállalta a jegyzőkönyvvel és az ellenőrzés megállapításával járó következményeket.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal nyári, balatoni akciójában, a hétvégén – péntektől vasárnapig - 3 nap alatt 78 revizor ellenőrizte a nyugta- és számlaadás mellett a foglalkoztatás szabályszerűségét, illetve az áruk eredetét, az adózási szabályok betartását.A Kánikula II. több hatósági nyári akcióhoz illeszkedő „Pelso 2009.” névre keresztelt APEH „razziában” 626 ellenőrzést végeztek a több megyéből érkezett revizorok. A Balaton mindkét partját körbe járó adóellenőrök munkája nyomán 27 millió forint bírság várható.

A vizsgálatok 50 százaléka a nyugta- és számlaadás kötelezettségének teljesítésére irányult. Az APEH tapasztalatai szerint fokozatos javulás mutatkozik ezen a téren, de a nyári szezonban, a nagy turistaforgalom idején még mindig sokan „megfeledkeznek” erről a főszabályról, s próbálnak így adómentes plusz jövedelemre szert tenni. A 320 ellenőrzés közül 75 zárult megállapítással, 60 esetben egyáltalán nem kaptak nyugtát a revizorok, ami az állandó adóhatósági jelenlétnek köszönhetően már csak 18 százalékos „bukási” arányt jelent. 2008-ban a számla és nyugtaadás ellenőrzésekor ugyanis még 32 százaléka volt ez az arány, míg 2007-ben sokkal rosszabb volt a helyzet, az ellenőrzött kereskedők 52,7 százaléka akadt fenn a rostán, mert nem adott nyugtát vagy számlát.

A balatoni akcióban lefolytatott revíziók 40 százaléka a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrizte. A korábbi évek gyakorlatához képest idén sokkal több vizsgálatot irányított az APEH a munkavállalók szabályos foglalkoztatására.  A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy „megéri” fokozottan figyelni a foglalkoztatásra, mert kevesebb megállapítást kellett tenni szabálytalanság miatt, mint korábban kevesebb ellenőrzés mellett. A feketegazdaság kifehérítéséért meghirdetett több hatósági ellenőrzéssorozatok egyik jelentős eredménye tehát itt mutatkozik meg, azaz abban, hogy egyre kevesebben próbálnak feketén dolgoztatni alkalmi munkavállalókat. A 233 ellenőrzés közül 35 munkáltatónál 44 -en akadtak fenn.

A javuló tendencia ellenére az éjszakai ellenőrzéseknél még mindig találkoztak a revizorok azzal a klasszikus trükkel, amit a híradásokból már a közvélemény is igen jól ismer. Az egyik éjszakai szórakozóhely ellenőrzésekor az alkalmi munkavállalói kiskönyvek kikérése után derült ki, hogy két munkavállaló kiskönyvét is hőre eltűnő tintával töltötték ki. A szórakozóhely tulajdonosa és az alkalmi munkások is számíthatnak bírságra. Különös kifogással éltek egy kültéri vendéglátóhely pult mögött álló alkalmazottai is a foglalkoztatásuk ellenőrzésekor; ők ugyanis azt mondták a revizoroknak: rosszul látta az ellenőr, csupán a sátrat tartották, mert nagy volt a szél, ők nem szolgáltak ki.

Forrás: http://www.apeh.hu/sajto/sajtokozl/pelso_2009.html

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink