hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hány százalékkal adózzon a cafeteria?

  • MTI

A kormány, elfogadva a szociális partnerek javaslatát a 2010. évi adóváltozásoknál a cafetéria 400 ezer forintos összeghatárát megszünteti, miközben egyes elemeinek lesznek korlátai - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.

Oszkó Péter pénzügyminiszter ugyanakkor leszögezte: nem látja a 25 százalék alatti kulcs költségvetési forrásait, "nem feszíthető tovább a húr". A pénzügyminiszter javaslata szerint a kedvezményes kulcs alá tartoznának a helyi közlekedési bérletek, az üdülési csekk (a minimálbér összegéig), a meleg étkezési jegy (havi 18 ezer forintig), az önkéntes pénztári befizetések (a minimálbér feléig), az iskolarendszerű képzés (a minimálbér 2,5-szereséig), valamint az iskolakezdési támogatás (a minimálbér 30 százalékáig).

Eközben a szakszervezetek számításaikra hivatkozva azt mondjáK: a béren kívüli juttatások 17 százalékos adókulcs mellett több költségvetési bevételt eredményeznének, mint a pénzügyminiszter által javasolt 25 százalék, a 17 százalékos kulcsot a munkaadók elfogadhatónak tartanák - hangzott el az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.

A munkaadók pedig továbbra is tíz százalékos adókulcsot javasolnak a béren kívüli juttatásokra, a munkavállalók a legelterjedtebb juttatásokat adómentesen hagynák - hangzott el az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.Pataky Péter, a munkavállalói oldal szóvivője elmondta, az szja-rendszer és a béren kívüli juttatások adóztatásának kormányzat által tervezett átalakítása még optimista számítások szerint is 250 ezer forintos havi jövedelemig összességében rontaná a munkavállalók pozícióját. Rolek Ferenc a munkáltatók nevében elfogadhatatlannak nevezte a társasági adó és a rehabilitációs járulék emelésének mértékét, továbbá javasolta, hogy vonják ki a jövedéki adó emeléséből az üzemanyagokat. A béren kívüli juttatásokról kijelentette: a kormány által tervezett többletterhek mellett a munkáltatók 99 százaléka nem fogja nyújtani azokat, tíz százalékos adószint mellett azonban nagyjából változatlanul szinten maradnának.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink