hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hova küldik továbbtanulni az APEH-es dolgozókat?

  • adozona.hu

Együttműködési megállapodást kötött az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karával. Az erről szóló szerződést dr. Szikora János az APEH elnöke és Villányi László dékán írta alá. A közös munkálkodás célja a felsőoktatásban képzett szakemberek szakmai támogatása, amelyben kiemelt szerepet kap az adótudatosság elősegítése.

Az APEH és az egyetem olyan nemzetközi programokban működnek együtt, amelyek kiemelik a közszféra hatékonyságának szerepét, különös tekintettel az ellenőrzési szintek átláthatóságára és a párhuzamosságok kiszűrésére. Az APEH közreműködik a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar hallgatóinak szakmai felkészítésében, segítséget nyújt az adózással kapcsolatos tudományos diákköri munkához. Az egyetem a Ph.D. képzésben való részvétel lehetőségét kínálja az APEH dolgozóinak.

Az állami adóhatóság és az egyetem együttműködésének célja, hogy olyan adótudatos szakmai értelmiség kerüljön ki az egyetemről, amelynek a munkaerőpiacon történő elhelyezkedési esélyei jelentősen megnőnek gondolkodás- és szemléletmódja révén.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kamarai hozzájárulás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Repülőjegy harmadik országbeli munkavállalónak

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Készpénzfizetési határ túllépése nem kapcsolt vállalkozások esetén

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink