hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Online méltatta a netes árverést Daróczi Dávid

  • MTI

Az első tapasztalatok szerint bevált az internetes árverés rendszere az APEH-nél; a kormány jelenleg azon dolgozik, hogy ne csak az ingóságokat, de a köztartozás miatt lefoglalt ingatlanokat is elektronikus úton lehessen elárverezni - mondta hétfő délutáni on-line sajtótájékoztatóján Daróczi Dávid.


A kormányszóvivő közölte, hogy az ezt szolgáló javaslat ősszel kerülhet a kormány elé, és ha a parlament elfogadja, akkor a jövő évtől már az ingatlanokat is el lehet árverezni ilyen módon. Hozzátette: a kormány tavaly a visszaélések visszaszorítása érdekében teremtette meg az elektronikus árverés feltételeit.

Korábban ugyanis az államot jelentős kár érte, miután a köztartozások miatt lefoglalt értéktárgyak a hagyományos liciteken a meghatározott minimumértéken kerültek az új tulajdonos birtokába, így a bevétel a jelentősen alatta maradt az ingóságok valódi értéke alatt. Példaként elmondta, hogy 2005 és 2007 között közel 13.000 árverést és nyilvános pályázatot hirdetett meg az APEH, amelyeken összesen 19 milliárd forint értékű ingóságot és ingatlant árvereztek el, de csupán hárommilliárd forint folyt be bevételként. Mint mondta, a bevételkiesést olyan szervezett csoportok működése okoztak, amelyek - főleg a nagy értékű ingóságok esetében - manipulálták az árveréseket, akár fenyegetéssel is, rávették az érdeklődőket, hogy ne licitáljanak.

Az elektronikus árverés viszont teljes anonimitást biztosít az érdeklődőknek, kizárja a licitálás befolyásolását. A rendszer bevezetését követően az első félév tapasztalatai azt mutatták, hogy csökkennek a visszaélések, és nőnek a bevételek. Elmondta: az első félévben 237 sikeres árverést tartottak, és az internetes licittel eladott ingóságok átlagosan a becsérték 72 százalékáért találtak gazdára, ez pedig a korábbi átlagos érték háromszorosa. Hozzátette: azért lenne fontos, hogy a köztartozás miatt lefoglalt ingatlanokat is elektronikus úton lehessen értékesíteni, mert ezek a jelenlegi árveréseken a forgalmi érték 50-70 százalékáért cserélnek gazdát.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink