hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adócsalással gyanúsítják a német posta elnökét

  • MTI

Megerősítette a német posta (Deutsche Post) elnöke ellen felmerült adócsalási vádat a bochumi ügyészség. Az ügyészségen délután hallgatták ki, majd óvadék ellenében szabadon bocsátották Klaus Zumwinkelt, aki a 19 éve áll a német posta élén.



Klaus Zumwinkel irodájában és lakásában kora reggel tartott házkutatást a rendőrség. A hatóságok azzal gyanúsítják Klaus Zumwinkelt, hogy több millió eurót csempészett át Liechtensteinbe abból a célból, hogy elkerülje az adózást. A nyomozók nagyjából egy időben kezdték átkutatni a német posta bonni központi irodáját, illetve Zumwinkel kölni villáját.

A házkutatást a bochumi ügyészség rendelte el. Zumwinkellel kapcsolatban már hónapokkal ezelőtt felmerült az adócsalás gyanúja. Tavaly decemberben a postafőnök mintegy 4,7 millió euró (1,22 milliárd forint) értékben adott el tulajdonában lévő Deutsche Post-részvényeket, nem sokkal azután, hogy a szövetségi kormány elfogadta a postai dolgozók minimálbérét rögzítő határozatot. A hírre a részvények árfolyama jelentősen felszökött. A hatóságok azóta figyelték Zumwinkelt.

A Der Spiegel című hírmagazin internetes kiadásában arról számolt be, hogy Zumwinkel több mint 10 millió eurót síbolt külföldre a német adóhivatal megkerülésével. A csütörtöki razziát már hetekkel ezelőtt eltervezték.

Bochumi ügyészségi források délután közölték: a vád szerint Zumwinkel 1 millió eurós adócsalást követett el. Az idézett források azt mondták, hogy mivel a posta elnöke együttműködött a hatóságokkal, s "nem csekély" óvadékot helyezett letétbe, a tervezett letartóztatást nem rendelték el, az elnököt elengedték. A hatósági vizsgálat ugyanakkor tovább folytatódik, s állítólag több más gyanúsított is van.

A posta bonni elnöksége egyelőre nem foglalt állást az üggyel kapcsolatban. Egyes értesülések szerint ugyanakkor Frank Appel, az igazgatótanács egyik tagja veszi át a Deutsche Post irányítását.

A német kormány hivatalosan szintén nem kommentálta eddig az ügyet. A kabinet egyik minisztere ugyanakkor hangoztatta: ha bebizonyosodik, hogy Zumwinkel törvénytelenséget követett el, a jogállami alapelveknek megfelelően kell eljárni vele szemben.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink