hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Razzia: 950 milliós bírságot szabtak ki

  • MTI

A november 22-én indított és még egy hétig zajló Csillagszóró Hadműveletről úgy nyilatkozott, hogy az összehangolt munka beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hozzátette, hogy a lefoglalt áruk értéke meghaladja a 440 millió forintot.

Az elmúlt öt hétben hét hatóság munkatársai összehangolt akciósorozatuk során 25 ezernél is több vizsgálatot végeztek, és mintegy hétezer esetben szabtak ki bírságot mintegy 950 millió forint összegben. A bírságoknak közel 55 százalékát az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség szabta ki, csaknem 460 millió forint értékben. Ez a szervezet 5 ezer munkáltatót ellenőrzött az elmúlt öt hétben. A szabálytalanul foglalkoztatott munkavállalók száma meghaladta a nyolcezret, és a felügyelet munkatársai 3500 feketemunkást találtak. A hatósági orvosok és élelmiszerbiztonsági felügyelők több mint 3000 helyszínen 58,8 ezer tételt ellenőriztek és 92 ezer kilogramm húst, húskészítményt és édesipari terméket foglaltak le.
   
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai 1900 esetben vizsgálódtak. Ezeknek több mint a felében, az ezret is meghaladó esetben emeltek kifogást, például a karácsonyi szezonális élelmiszerek, a műszaki cikkek és a csillagszórók ellenőrzése során. Az ÁNTSZ 510 településen, illetve 22 budapesti kerületben végzett ellenőrzéseket. Körülbelül 850 esetben szabott ki bírságot, elsősorban a konyhai eszközök nem megfelelő műszaki állapota, a szabálytalan hulladéktárolás, illetve a mosogatási hiányosságok miatt. A Borminősítő Igazgatóság összesen 41 tételt vizsgált, köztük 10 import pezsgőfélét és több palackos bort. A vizsgálat nyomán négyféle árut ki kellett vonni a forgalomból.
   
Madarász Ferenc alezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Központi Járőrszolgálat Parancsnokságának vezetője közölte, hogy nemcsak pirotechnikai eszközöket, hanem akár emberi élet kioltására alkalmas tárgyat is lefoglaltak, így például sokkolókat, viperákat és dobócsillagokat is. Sipos Jenő, a VPOP szóvivője bejelentette: jelenleg is folynak az ellenőrzések. Hozzátette, hogy eddig több mint 10 ezer pirotechnikai eszközt foglaltak le. Ezek többsége a tapasztalataik szerint a távol-keletről származik. A lefoglalt pirotechnikai eszközöket biztonságos körülmények között semmisítik majd meg.
   
A Csillagszóró Hadművelet során az APEH több mint ezer esetben állapított meg szabálysértést és körülbelül 74 millió forint mulasztási bírságot szabott ki. 84 esetben üzletbezárással büntettek és kilenc esetben felfüggesztették az ellenőrzött tevékenységét. A hivatal közleménye szerint a két ünnep között tartott ellenőrzések során a jellemzően alkalmi árusítást végzők mintegy 30 százaléka nem tett eleget a bizonylatadási kötelezettségének vagy nem megfelelő bizonylatot állítottak ki. Ezen ellenőrzések nyomán várhatóan ötmillió forint bírságot szabnak ki.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink