Karbantartás miatt változik a menetrend a győri vasútvonalon a hétvégén

  • MTI

Változik a menetrend a győri vasúti fővonalon a hétvégén a Szárliget és Tatabánya közötti karbantartás miatt – közölte a Mávinform csütörtökön a honlapján, tájékoztatott az MTI.

A szárligeti ágyazatcsere és váltókarbantartás július 12-én és 13-án érinti az elővárosi vonatokat, a soproni, a szombathelyi és a nemzetközi InterCityket, az EuroCityket és egyes railjeteket is. Néhány péntek esti, éjszakai távolsági járat menetrendje is változik.

Az S10-es vonatok a hétvégén Győr és a budapesti Déli pályaudvar között módosított menetrend szerint járnak, 10 perccel később indulnak. Az S12-es vonatok megosztva, a Déli pályaudvar és Bicske, illetve Tatabánya és Oroszlány között közelednek.

A Savaria és a Scarbantia IC-k Kelenföldről, a megszokottnál korábban indulnak, és oda is érkeznek. A GYSEV szakaszán, Szombathely és Csorna között pótlóbusz közlekedik továbbra is.

Szombaton a nemzetközi vonatok 9-20 perccel később érkeznek a Keleti pályaudvarra. A Bécs-Budapest és Csap közötti Tisza-Szamos EuroCity és a Hortobágy EuroCity a Keleti pályaudvarról 20 perccel később indul.

Szombaton a Keleti pályaudvarról Grazba induló Mura InterCity és a Ljubljanába induló Dráva IC többszörös átszállással közlekedik, a Keleti pályaudvar és Győr, valamint Győr és a Keleti pályaudvar között nem jár. Vasárnap München, Bécs felől a Railjet Xpress vonatok, Salzburg felől a Kálmán Imre EuroNight, Bécs felől Semmelweis EuroCity a szokottnál később érkezik meg.

A GYSEV szakaszán pályakarbantartás miatt Győr és Szombathely között pótlóbusz, Szombathely és Szentgotthárd között vonat, Szentgotthárd és Graz között szintén pótlóbusz közlekedik – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Efo turisztikai idénymunkában

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

MOHU-számla bevallása mely időszakban?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink