hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

5 milliárd forint állami támogatás szociális tűzifaprogramra

  • adozona.hu

A szociális tűzifaprogram az 5000 fő alatti településeken élő rászoruló családoknak nyújt segítséget – mondta közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter

A tárcavezető kifejtette, a Belügyminisztérium által meghirdetett program keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kapott és kap a téli tüzelőjéhez segítséget. Ehhez a kormány 5 milliárd forint támogatást biztosít. Az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó állami erdőgazdaságok idén is jelentős mértékben kivették a részüket a szociális tüzelőanyag program megvalósításából. A programban évente 80-90%-ban az állami erdőgazdaságoktól vásárolnak a nyertes intézmények, tette hozzá.

Nagy István hangsúlyozta, hogy minden igénylő önkormányzathoz eljutott a szociális tűzifa. Az erdőgazdaságok 2115 önkormányzatnak összesen 210 426 m3 tűzifát adtak át, tehát maradéktalanul kiszolgálták a teljes igényelt mennyiséget. A legtöbb megrendelés a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben gazdálkodó Nyírerdő Zrt. és Északerdő Zrt.-hez érkezett. Az erdőgazdaságok eközben országosan a Tűzifa Programban is folyamatosan teljesítik a lakosság kiszolgálását, emelte ki a tárcavezető.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink