hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sztrájk miatt teljesen leáll a légiközlekedés Belgiumban

  • MTI

Teljesen leáll a légiközlekedés szerdán Belgiumban az országos sztrájk miatt, amelyhez a légiforgalmi irányítók is csatlakoztak – jelentették be ma Brüsszelben.

A belgiumi légtér irányítását végző vállalat arról számolt be, hogy a munkabeszüntetés okozta bizonytalanság miatt kedd este 10 órától 24 órán keresztül egyetlen járat indítására vagy fogadására sem adnak engedélyt. Ez alól csak a kormányzati, katonai és vészhelyzeti repülések jelentenek kivételt.

A cég szóvivője közölte, a sztrájk nem érinti a belga légteret 8000 méter fölötti magasságban átszelő repülőgépeket, mivel azok forgalmát az európai légiforgalmi irányítást összehangoló szervezet (Eurocontrol) maastrichti központja kezeli. A magaslégtérben haladó járatok repülési útvonalát nem változtatják meg.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy összesen hány járatot, illetve utast érint a fennakadás, de az biztos, hogy tízezrekről van szó.

Bennfentes források szerint az akció megzavarja a NATO szerdán kezdődő védelmi miniszteri ülését, egyes résztvevők valószínűleg késve fognak megérkezni.

A legnagyobb belga szakszervezetek által bejelentett általános munkabeszüntetés számos más szektorra is kiterjed február 13-án, egyebek mellett a közhivatalokra, a rendőrségre, a kórházakra, a tömegközlekedésre és a postára is.

Sajtóhírek szerint a tiltakozók béremelést, jobb munkakörülményeket, magasabb jövőbeli nyugdíjakat követelnek.

Erős havazás miatt 76 járatát törölte Aeroflot, köztük a budapestit is

Törölte hetvenhat szerdai moszkvai járatát, köztük a budapestit is az Aeroflot orosz légitársaság a várható kedvezőtlen időjárás miatt. Az intézkedések alapvetően a seremetyjevói repülőteret érintik, és belföldi járatokra is vonatkozik. A várható erős havazás miatt Moszkva köztisztasági vállalata megerősített munkarendben dolgozik majd. A meteorológiai előrejelzés szerint szerda estig a havi csapadékátlag akár egyharmada, 7-12 centiméternyi hó eshet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink