hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

4,7 millió fő alatt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék

  • adozona.hu

2024 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest lényegében nem változott, 4 millió 699 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 222 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5% volt – írja honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Foglalkoztatottság, 2023. november – 2024. január

  • A 2023. november – 2024. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 718 ezer fő volt, 13 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 488 ezer főt tett ki, míg a nők esetében 15 ezerrel, 2 millió 230 ezer főre bővült.
  • A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 550 ezer fő dolgozott, 17 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A külföldön dolgozók létszáma lényegében nem változott, 105 ezer fő volt, míg a közfoglalkoztatottaké 8 ezerrel, 63 ezer főre csökkent.
  • A 15–64 évesek körében a 74,6 százalékos foglalkoztatási arány megegyezett az egy évvel korábbi értékkel. A ráta gyakorlatilag mindkét nem esetében változatlan maradt, a férfiaknál 78,4 százalékot, a nőknél 70,8 százalékot tett ki.

Munkanélküliség, 2023. november – 2024. január

  • A 2023. november – 2024. januári időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma az előző évhez képest 30 ezer fővel, 226 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal, 4,6 százalékra nőtt.
  • A férfiaknál a munkanélküliek száma 122 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,6 százalékponttal, 4,7 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 104 ezer főt tett ki, a munkanélküliségi ráta pedig 0,5 százalékponttal, 4,5 százalékra növekedett.
  • A munkakeresés átlagos időtartama 9,3 hónap volt, az összes munkanélküli 43 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 33 százaléka legalább egy éve keresett állást.
  • A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2024. január végén az egy évvel korábbihoz képest 4,4 százalékkal, 233 ezer főre csökkent.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Alvállalkozó egyéni vállalkozó és munkaviszony

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Fiatalkorú családtag beállna dolgozni

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink