hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Március 31-éig igényelhető a bölcsődei támogatás

  • adozona.hu

Továbbra is igényelhető a vissza nem térítendő, legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál a kisgyermeket nevelő szülők munkába történő visszatérésének támogatására az ország egész területéről. A projekt célja a kisgyermekesek foglalkoztatásának elősegítése, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése. A támogatás a 3 év alatti gyermekek nem önkormányzati fenntartású bölcsődében (például családi bölcsődében, munkahelyi bölcsődében, bölcsődében, mini bölcsődében) való elhelyezésének, valamint a napközbeni gyermekfelügyelet személyi térítési díjára vehető igénybe – olvasható az államkincstár közleményében.

A legfeljebb havi 40 ezer forintos támogatásra azok a szülők pályázhatnak, akik 20 hetesnél idősebb kisgyermeket nevelnek és a támogatás igénylését követően kezdenek újra dolgozni. A pályázat 2019-es indulása óta eddig közel 1,2 milliárd forintot kaptak erre a célra a családok, és több mint 8973 szülő élt ezzel a támogatással. A költségvetésben rendelkezésre álló keret lehetővé teszi, hogy a kisgyermekes szülők továbbra is pályázhassanak a támogatásra, amit 2023. március 31-éig tehetnek meg, kifizetési kérelmek benyújtására pedig változatlanul 2023. június 30-áig van lehetőség. A bölcsődei támogatást a Kincstár havonta utalja a szülőknek számla ellenében, a gyermek óvodai nevelésének megkezdéséig.

A projektről bővebb információt a Magyar Államkincstár oldalán olvashatnak: https://www.allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/bolcsodei-tamogatas

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink