hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Súlyos állategészségügyi és állatjóléti jogsértéseket tárt fel a Nébih

  • adozona.hu

Súlyosan és többszörösen jogsértő állattartási gyakorlat miatt intézkedtek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei 2023 áprilisában egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei állattartónál. A helyszínen bejelentés nélkül, jogsértően tartottak szarvasmarhákat, mely során az állategészségügyi, a járványvédelmi, valamint az állatjóléti követelményeket sem teljesítették. A Nébih az állatok tartóival szemben hatósági eljárást indított, ami jelenleg is folyamatban van.

A szakembereket is próbára tevő körülményekkel szembesültek a Nébih ellenőrei egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei helyszínen. Az ellenőrzött „telepen” nem jelentettek be állattartási tevékenységet, és az ott látottak sem feleltek meg a jogszabályi követelményeknek, így a Nébih ellenőrei azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendeltek el. Az intézkedés oka többek között az állomány ismeretlen állategészségügyi státusza, a nyomonkövethetőség, valamint a kötelező nyilvántartások hiánya. Olyan alapvető dokumentumok hiányoztak, mint az állomány-nyilvántartás, a gyógykezelési, a takarmányozási és a látogatási napló, de az állatok állategészségügyi felügyeletének ellátására sem volt írásbeli szerződés szolgáltató állatorvossal. A helyszínen az alapvető infrastrukturális feltételek (például járműfertőtlenítő, fekete-fehér öltöző, karantén istálló, boncolásra alkalmas hely, trágyatároló) sem voltak adottak.

Ezenfelül a szakemberek az állatvédelmi és -jóléti követelmények súlyos megsértését tapasztalták. A helyszínen nem voltak az időjárás viszontagságaitól óvó létesítmények (istálló, féltető), valamint – ezt részben pótló – természetes adottságokat sem biztosítottak az állatok számára (elégséges mennyiségű fa, sövény). Az állatokat penésszel nagymértékben szennyezett takarmánnyal etették, a legelésre szolgáló bekerített terület pedig vegetációmentes, letaposott, sáros és felázott volt.

Az ellenőrök a „telep” bejárása során 3, szalmával letakart – köztük egy jelöletlen – tehénhullát, valamint 10, különböző bomlottsági állapotú borjú hullát és további állati testrészeket leltek fel.

A szakemberek az állatok tartására, takarmányozására vonatkozóan állatvédelmi kötelezéseket rendeltek el, valamint az állattartókkal szemben hatósági eljárás indult. Az eljárás, valamint a bírság megállapítása folyamatban van. Mivel a jogsértések bűncselekmény gyanúját is felvetették, így a hivatal ellenőrei a helyi rendőrkapitányságot is értesítették, akik szintén kiszálltak a helyszínre.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink