hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Zöld gazdaságfejlesztési pályázatok indulnak

  • MTI

Négymilliárd forint értékben jelennek meg hamarosan zöld gazdaságfejlesztési pályázatok – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára ma Székesfehérváron. A pályázattal a megújuló energia és az energiahatékonyság területén kapacitásfejlesztő vállalkozásokat kívánja segíteni az állam.

A jelenleg kis- és középvállalkozások energetikai és energiahatékonysági programjára – amely azt szolgálja, hogy a cégek 20-30 százalékkal csökkentsék a rezsijüket – 32 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. A négymilliárd forintos zöld gazdaságfejlesztési program azt szolgálja, hogy ezt az igényt kiszolgáló kapacitások jöjjenek létre országon belül – tette hozzá György László.

Tájékoztatása szerint a programban olyan társaságokat keresnek, amelyek az elmúlt években bizonyították, hogy nagy növekedésre képesek: három egymást követő évben legalább évi húsz százalékkal gyarapodtak, vagy exportjukat éves átlagban ötven százalékkal növelték. Ezek a vállalkozások lesznek évtizedes távlatban azok a cégek, amelyek Magyarországon a tartós gazdasági fejlődés alapját biztosíthatják – fogalmazott.

Arról is szólt, hogy több mint 40 milliárd forint áll rendelkezésre arra, hogy a vállalkozások az ipar 4.0 érettségüket növeljék, vagyis robotizáljanak, automatizáljanak, átszervezzék folyamataikat, menedzsmentjüket annak érdekében, hogy az egy főre eső termelékenységet növeljék.

A tavaly indult Magyar multi programról elmondta: éves szinten 10-12 milliárd forint értékben támogatja a kormány évente valamivel több, mint ötven magyar vállalkozás fejlesztését.

Radetzky Jenő, a tájékoztató rendezvénynek helyt adó Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében megjegyezte: a magyar gazdaság jövőjét a magyar családi vállalkozásokra kell alapozni, hiszen ők biztosan itt maradnak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Átalányadózó adó-, és járulékfizetése

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Közösségi értékesítés / áfaregisztráció

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close