hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Volt 10 százalék körüli fogyasztóiár-emelkedés és -csökkenés is

  • adozona.hu

Októberben a fogyasztói árak 0,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A háztartásienergia árak, valamint a tartós fogyasztási cikkek, a járműüzemanyagok és a ruházkodási cikkek ára csökkent, a szeszes italok, dohányáruk drágultak - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal mai gyorsjelentésében.

Az élelmiszerárak 12 hónap alatt, 2012 októberéhez viszonyítva az átlagosnál nagyobb mértékben, 1,1 százalékkal emelkedtek. Ezen belül nőtt a sajt (8,9 százalék), a tej (5,0 százalék) és a sertéshús (4,4 százalék) ára. Árcsökkenés következett be többek között a liszt (13,1 százalék), a tojás (12,9 százalék), a cukor (10,3 százalék), valamint a csokoládé, kakaó (5,3 százalék) esetében. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 10,5 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára is.
A szolgáltatások esetében szintén átlag feletti volt az árnövekedés (3,8 százalék), ezen belül a víz-, a csatorna- és a szemétszállítás díja átlagosan mintegy 10 százalékkal csökkent, mialatt a helyi tömegközlekedés 4,9 százalékkal került többe.

A ruházkodási cikkekért átlagosan 1,4, az egyéb cikkekért 1,5 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Ez utóbbin belül a járműüzemanyagok ára 5,5 százalékkal csökkent.

A tartós fogyasztási cikkekért 1,9 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energia esetében is árcsökkenés (8,9 százalék) volt megfigyelhető. Ez utóbbin belül a vezetékes gázért, a távfűtésért és az elektromos energiáért egyaránt 10 százalékkal kellett kevesebbet fizetni 2012 októberéhez viszonyítva.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink