hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Velünk nem cseresznyézhetnek: kevesebb és drágább lesz az idei termés

  • MTI

A tavaszi fagyok és az aszály miatt jelentősen kevesebb lesz az idei cseresznyetermés, fogyasztói ára pedig az előző évek átlagához képest akár 20–30 százalékkal is magasabb lehet – közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az MTI-vel.

Apáti Ferenc hozzátette, hogy a jó évjáratok 15–16 ezer tonnás termésével szemben az idén ennek mindössze harmadát várják.

Az alelnök elmondta, hogy a március közepe és május közepe közötti két hónapban tapasztalt, páratlanul sok fagyos éjszaka nagyon jelentős virág- és terméskárokat eredményezett. A megmaradt virágok termékenyülését, illetve a terméskezdemények kötődését pedig már a csapadékhiány is hátráltatta. Különösen nagy a terméskiesés a korán érő fajtáknál, a középidőben és későn, június vége–július eleje érő fajták valamelyest kedvezőbb képet mutatnak.

Elmondta, hogy a cseresznyeszezon a Rita fajtával május második felében indul, az első jelentős korai fajta, a Bigarreau Burlat betakarítása általában május végén zajlik. Ebben az évben a virágzás ugyan korábban kezdődött az átlagosnál, de a márciusi és áprilisi fagyok, valamint a borús, hűvös májusi időjárás miatt jelenleg szűk egyhetes csúszásban van a szezon.

Az utóbbi egy hétben érkezett, és a következő egy hétben is várható folyamatos esőzések miatt azonban akár további mennyiségi és minőségi károkra lehet számítani, amellyel tovább csökkenhet az egyébként is szűkös hazai kínálat. A cseresznye ugyanis kifejezetten érzékeny az érés időszakában a csapadékra: tartós vízborítás esetén a gyümölcs felreped, amely értékesíthetetlenné teszi – tette hozzá.

Az alelnök közölte: a cseresznye termőterülete az elmúlt évtizedben az ezredforduló környéki ezer hektárról jelentősen nőtt, jelenleg mintegy 3000 hektár. A legjelentősebb termesztőkörzetek Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében találhatók.

Kitért arra is, hogy az éves termésmennyiség az elmúlt tíz évben 5 és 20 ezer tonna között ingadozott, az ágazat termelési értéke az évjárattól és piaci viszonyoktól függően változik, egy átlagos évben 3–4 milliárd forint között van. A cseresznye 3–4 százalékos részarányt képvisel a magyar gyümölcságazatból a termőterület, a termésmennyiség és a termelési érték vonatkozásában egyaránt.

A termés 80–90 százalékát általában belföldön értékesítik, a többi a külföldi piacokra – döntően a szomszédos országokba – kerül, az importált cseresznye mennyisége nem jelentős és drágább is – tette hozzá.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink