hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új lezárások vasárnaptól Budapesten

  • MTI

Vasárnaptól lezárásokra kell számítani az Erzsébet hídnál távhővezeték-építés miatt – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.

A Főtáv Zrt. előzőleg azt közölte, hogy hétfőn Pesten és Budán egyszerre több helyszínen kezdődik meg a fővárosi hőgyűrű kivitelezése, Budapest több pontján is távhővezetéket építenek, illetve bővítenek.

Budáról Pestre az Erzsébet híd alatt viszik át a távfűtést, először az V. kerületbe, majd a szomszédos városrészekbe. A beruházás első üteme szakaszosan hétfőtől október végéig tart. A teljes kivitelezés – a helyreállítással együtt – a jövő év április 30-áig fejeződik be.

A BKK azt írta: vasárnaptól a pesti oldalon a Kossuth Lajos utcában a Váci utca és a Szép utca között, valamint az Erzsébet híd lehajtóágán lesznek sávlezárások, Budán a Rác fürdő mellett húzódó Hadnagy utcát teljesen lezárják. A Szabad sajtó úton a Váci utca kereszteződésénél Buda felé lezárják a belső sávot, itt várhatóan augusztus végéig ideiglenes forgalmi rend lesz érvényben. Az ellenkező irányban sávszűkületre kell számítani.
    
Hétfőtől a Szabad sajtó út Buda felé vezető útpályáján a Váci utca utáni szakaszon a buszsávot is lezárják, ezért csak két forgalmi sávon haladhat majd a forgalom. Szintén a jövő héten az ellenkező irányú útpályára terelik át az Erzsébet hídi lehajtó forgalmát a Duna utca vonalában, míg a Kossuth Lajos utcában a Városház utca és a Szép utca között a Buda felé vezető belső sávban haladókat.
    
Az Erzsébet híd alatt a felső rakparti szakaszon is sávlezárásra kell számítani.
    
Hozzátették, a munkálatok a Krisztina körút forgalmát nem érintik, a Kossuth Lajos utcában pedig végig két-két sávon haladhat a forgalom.
    
Kitértek arra is, hogy szombaton és vasárnap toronydarut bontanak a Ferenciek terén, ezért a Buda felé vezető útpályán egy rövid szakaszon csak egy forgalmi sávon lehet majd haladni.
    
Erre a hétvégére a Ferenciek teréről hátrébb, a Városház utca kereszteződése elé helyezik át a Kossuth Lajos utcán közlekedő és Buda felé tartó buszok – 5, 7, 8E, 110, 112, 133E, 178, 908, 956, 973 – megállóját.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink