hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Valean szerint jöhet a kerozinadó

  • MTI

A repülőjáratok számának csökkentése helyett jobb forgalomszervezésre, az üzemanyag-használat leszorítására lenne szükség a károsanyag-kibocsátás mérséklése érdekében, de a kerozinadó bevezetése is a lehetőségek között van – jelentette ki csütörtök délutáni európai parlamenti (EP) meghallgatásán a román biztosjelölt.

A közlekedési portfólió élére jelölt Adina Valean leszögezte, hogy a 2050-es klímasemlegességi célkitűzések eléréséhez az új Európai Bizottságnak meg kell hoznia ötéves megbízatása alatt a szükséges döntéseket.
    
Ehhez számos más intézkedés mellett vasútfejlesztésekre is szükség van, ahogy például a tengeri szállítási szektorra vonatkozó szabályok szigorítására is.
    
Kiemelte, az ezredforduló óta csatlakozott EU-tagállamok infrastruktúrája komoly fejlesztésekre szorul. "Európai keleti részét támogatni kell".
    
Egyebek mellett a halálos közúti balesetek számának visszaszorítását is célként határozta meg, mondván, a következő évtized végére azt a jelenlegi felére kellene csökkenteni.
    
Az első román jelöltet, Rovana Plumbot összeférhetetlenségre hivatkozva utasították el az EP jogi szakbizottsága.
    
A frakciók koordinátorai délután 5-kor ülnek össze az elhangzottak értékelése céljából. Kétharmados többséggel akár azonnal is jóváhagyhatják a kinevezést, ennek hiányában újabb kérdéseket tehetnek fel írásban. Amennyiben a beérkezett válaszok sem meggyőzőek, akkor a jelöltnek újra meg kell jelennie a testület előtt, amely – ha még akkor sincsen meg a szükséges koordinátori többség – végül egyszerű többséggel dönthet titkos szavazáson.
    
Az EP illetékes bizottságaiban az első körben különböző okokból elutasították a francia, a magyar és a román biztosjelöltet, Trócsányi Lászlót, Rovana Plumbot és Sylvie Goulard-t. Mindhárom új választottat csütörtökön hallgatták meg.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink