hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Útlezárások, forgalomkorlátozások Putyin látogatása miatt

  • MTI

Útlezárásokra, időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter látogatása miatt ma Budapest számos pontján, elsősorban a belvárosban, emiatt egyes buszjáratok rövidített vagy módosított útvonalon közlekednek.

A delegáció érkezése miatt a Budapesti Közlekedési Központ a kötöttpályás járművek, főként a metró igénybevételét javasolja. A korlátozások a Liszt Ferenc-repülőtér környékét is érintik, ezért azt tanácsolják: akinek a gépe 12 és 14 óra között, vagy 19 és 21 óra között indul, lényegesen korábban induljon el otthonról.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 12 óra 30 perctől 19 óra 30 percig szakaszosan és időszakosan lezárják a Liszt Ferenc-repülőtér „E” porta - 4-es főút - M0-s autóút - M3-as autópálya bevezető - Kacsóh Pongrác úti felüljáró - Kós Károly sétány - Hősök tere - Andrássy út - József Attila utca - Széchenyi tér - Lánchíd - Clark Ádám tér - Hunyadi János út - Dísz tér - Szent György utca - Szent György tér útvonalat.

Éjfélig tilos megállni több helyen az V., a VI., a XIV. és a XV. kerületben, például a Hősök terén, az Andrássy úton és szervizútján, a pesti alsó rakparton és a budai alsó rakpart egy-egy szakaszán, a Széchenyi téren, az MTA előtti nagyparkolóban, a Clark Ádám téren, a Szent György téren, a Dísz téri parkolóban, a Szarvas téren és a Dózsa György téren, valamint az Attila út, a Dózsa György út és a Bajcsy-Zsilinszky út egy szakaszán.

Az érintett útszakaszok listája megtalálható a http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/ideiglenes-forgalomkorlatozas-budapesten-157 oldalon, a közösségi közlekedés aktuális változásai pedig a BKK Info alkalmazásban és a https://bkkinfo.hu/ weboldalon követhetők nyomon.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink