hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új forgalmi rend a fővárosban a 3-as metróvonal felújítása miatt

  • adozona.hu

Változik a forgalmi rend a 3-as metróvonal felújításának folytatása és új állomások forgalomba helyezése miatt – közölte ma a BKV. Zrt és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A metrófelújítás utolsó szakaszához kapcsolódóan kiépítik a felszíni autóbuszos pótlás biztosításához szükséges infrastruktúrát, s ez forgalomkorlátozásokkal jár. A következő napokban útszűkületekre, időszakos sávlezárásokra, forgalomterelésekre kell számítani több ütemben, a Váci út – Petneházy utca, Váci út – Róbert Károly körút és Üllői út – Szentkirályi utca csomópontokban.

Csütörtök reggel 7 órától június 18-áig pedig mindkét oldalon megszűnik a parkolás a Szentkirályi utcában, az Üllői út és Baross utca közötti szakaszon.

Az Üllői út irányában buszsávot fognak kialakítani, míg a közforgalom számára a Baross utca felé továbbra is megmarad a megszokott egyirányúsítás.

Kitértek arra is, hogy hamarosan forgalomba helyezik a Kálvin tér, Corvin-negyed, Semmelweis Klinikák állomásokat. Ezt követően a Göncz Árpád városközpont és a Kálvin tér között lesz metrópótlás – olvasható a BKV Zrt. és a BKK közös közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink