hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tudnivalók ültetvénytelepítési támogatásra pályázóknak

  • adozona.hu

2021. április 20-án megjelent a „Kertészet, -ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című pályázati kiírás. Ebből a forrásból csak olyan földterületen támogatható az ültetvény telepítése, amely a Gyümölcs Termőhelyi Kataszterben a telepítendő gyümölcsfaj vonatkozásában legalább „termesztésre alkalmas” minősítést kapott. A támogatási kérelem benyújtásával kapcsolatos tudnivalókat, valamint az előzetes teendőket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) foglalta össze.

A „Kertészet, -ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” (VP2 - 4.1.3.2-4.1.3.3.-5.1.1-21) című pályázat támogatási kérelméhez mellékelni kell a gyümölcs termőhelyi kataszter bejegyzéséről kiadott határozat másolatát, vagy a termőhelyi katasztert vezető szerv igazolását arról, hogy a terület az adott gyümölcsfaj vonatkozásában szerepel a Gyümölcs Termőhelyi Kataszterben.

1. Amennyiben a területet már korábban besorolták a Gyümölcs Termőhelyi Kataszterbe, ez a https://portal.nebih.gov.hu/adatbazisok-noveny oldalon elérhető alábbi két nyilvános adatbázisban ellenőrizhető:

Gyümölcs Termőhelyi Kataszter:
•    termőhelyi kataszter a NAIK adatai alapján (2014. március előtt felvett területek)
•    termőhelyi kataszter a Nébih által bejegyzett területekről (2014. március – 2020. november 23.).

A Nébih kéri, hogy a Gyümölcs Termőhelyi Kataszterben már szereplő területekről kérelem beküldésével igényeljék a pályázathoz szükséges igazolást. A kérelemnek tartalmaznia kell a terület adatait: település név, helyrajzi szám, valamint a pályázó nevét, címét és MÁK (korábban MVH) regisztrációs számát. (Az elérhetőségek a cikk végén olvashatók.)

2.  Amennyiben a területet még nem sorolták be a Gyümölcs Termőhelyi Kataszterbe:

A Gyümölcs Termőhelyi Kataszterbe vételi eljárásban a terület gyümölcstermesztésre való alkalmasságáról készített ökológiai szakvéleményt csatolni kell a kérelemhez. A szakvélemény beszerezhető a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kertészettudományi Intézet, Gyümölcstermesztési Kutatóközponttól. A szakvéleményt a telepítést megalapozó talajvédelmi tervben előírt vizsgálati adatok birtokában, helyszíni szemlét követően állítják ki. 

A szakvélemény megrendelése a MATE honlapjáról letölthető űrlapon kezdeményezhető:
https://uni-mate.hu/hu/egyetemunk/szolgaltatasok/tajekoztato-gyumolcs-termohelyi-alkalmassagi-szakvelemenyek.

A termőhelyi kataszterbe vonásra irányuló kérelem formanyomtatványa az alábbi linkről tölthető le. 
https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/1529274/Gyumolcs+termohelyi+kataszter+kerelem+Nebih-MGEI.pdf.

A kérelem benyújtását követően az ügyintézés időtartamát elsősorban a termőhelyi szemlére alapozott szakvélemény elkészítése határozza meg, ezért javasolják az érintetteknek, hogy minél előbb vegyék fel a Gyümölcstermesztési Kutatóközponttal a kapcsolatot.

Mind az igazolás iránti, mind a Gyümölcs Termőhelyi Kataszterbe sorolás iránti kérelmet a Nébih Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatóság (Nébih-MGEI) Kertészeti Szaporítóanyag Felügyeleti Osztályához nyújthatják be:

» postai úton az 1537 Budapest, Postafiók 407 címre 
» vagy ügyfélkapun, cégkapun keresztül (https://epapir.gov.hu).

Utóbbi esetben címzettnek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt, témacsoportnak a Kertészeti Szaporítóanyagot kell választani (bármelyik ügytípus jó).

Kérdéseiket az [email protected] email címre írhatják meg az érdeklődők – olvasható a portal.nebih.gov.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink