hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tudatos vásárlás? Több százmillió forint közpénzből fejlesztené a kormány

  • MTI

A kormány 2019-ig több százmillió forintot kíván fordítani az élelmiszerek minőségének emelésére, a vásárlói tudatosság fejlesztésére, valamint a hatékonyabb hatósági fellépésre – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett kormányhatározatból.

A földművelésügyi miniszter feladata egyebek mellett egy, a vásárlók élelmiszerbiztonságra vonatkozó tudatosságának és tudásszintjének növelésére szolgáló program kidolgozása. Ebben közérthetővé kell tenni az élelmiszerek jelölését, az élelmiszerek minőségi jellemzőit, az előállításnál alkalmazott technológiákat, valamint a tárcavezetőnek 2019. június 30-áig ajánlásokat kell készítenie a hagyományos termékek megismertetésére. A program megvalósításához a nemzetgazdasági miniszter jövőre 600 millió, 2019-ben pedig 700 millió forintot biztosít.

Ezen felül a földművelésügyi miniszternek 2018. július 30-áig gyermekeket célzó élelmiszerlánc-biztonságról szóló tananyagot is ki kell dolgoznia, és ingyenesen elérhetővé kell tennie azt. A kormány erre a célra idén 150 millió forintot fordít, a finanszírozásért a nemzetgazdasági miniszter a felelős.

Szintén a földművelésügyi tárca vezetőjének feladata, hogy a hiteles vásárlói tájékoztatás, szemléletformálás érdekében 2018. december 31-éig kialakítsa az S-QR kód alapú Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet, a kapcsolódó elektronikus tudástárral együtt. A nemzetgazdasági miniszter ehhez 2018-ban 130 millió forintot biztosít.

A földművelésügyi miniszternek kell megalkotnia 2017. december 31-éig a közétkeztetők és ételeik minősítésére is szolgáló "Minőségérzet növelése a közétkeztetésben" programot. A program megvalósítását a nemzetgazdasági miniszter 2018-ban 50 millió forinttal támogatja.

A földművelésügyi miniszter feladata még, hogy 2018. december 31-éig a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával kibővítse az "Ételt csak okosan" és a Szupermenta programot, valamint a gyümölcsök, zöldségek minőségével kapcsolatos helyes fogyasztói elvárások kialakítására kidolgozza a "Tökéletlen is lehet tökéletes" programot. Mindezek megvalósításához a nemzetgazdasági miniszter jövőre 200 millió, 2019-ben pedig 20 millió forinttal járul hozzá.

A földművelésügyi miniszternek ezen felül 2018. június 30-áig erősítenie kell a Magyar Élelmiszerkönyv ismertségét, amely a közérthető közigazgatás jegyében segíti a vásárlói tudatosság kialakulását. Erre a feladatra a nemzetgazdasági miniszter 2018-ban 100 millió forintot biztosít.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink