hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Több mint kétszáz hitelezői bejelentés érkezett a felszámolóhoz

  • lapszemle

Több mint kétszáz hitelező, köztük könyvkiadók várnak a pénzükre az Alexandra üzleteket egykor ellátó nagykereskedő, a Könyvbazár Kft. felszámolási eljárásában. A cég a kiskereskedő partnerétől, a könyvesboltokat üzemeltető Rainbow Kft.-től 4,5 milliárdot követel. A hatóságok továbbra is nyomoznak az Alexandra-cégekkel kapcsolatban, többek közt sikkasztás és csődbűncselekmény gyanújával, ismeretlen tettes ellen. Gyanúsítotti kihallgatásra eddig nem került sor – írja a napi.hu.

Az Alexandra könyváruházakat egykor könyvekkel ellátó nagykereskedő cég, a Könyvbazár Kft. felszámolási eljárásában több mint kétszáz hitelezői bejelentés érkezett a felszámolóhoz, ezek egy jelentős része még számszaki egyeztetés alatt áll – tudta meg a Napi.hu a kijelölt felszámoló Fiskális Kft. munkatársától, Megay Róbert Pétertől.

A bejelentettek között jelenleg nincs vitatott követelés. A hitelezők személyéről ugyanakkor a jogszabályokra hivatkozva nem kívánt tájékoztatást adni a felszámolóbiztos.

A tételek összege a késedelmi kamatokkal együtt is több milliárd forinttal kevesebb, mint a társaság kamatok nélküli követeléseinek értéke – olvasható a napi.hu-n.

A teljes cikk itt elérhető.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink