További témák

Tejfeldolgozót adtak át Mágocson

  • adozona.hu

A vidékfejlesztési politika stratégiai célja az agrárgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének fejlesztése, egyúttal a vidéki munkahelyteremtés és munkahelymegőrzés a mezőgazdaságban. Emiatt főként a munkaerő-igényes ágazatok, mint például az állattenyésztés, a kertészet, illetve az élelmiszer-feldolgozás támogatásai kerültek előtérbe – közölte honlapján a mágocsi tejfeldolgozó üzem átadása kapcsán az agrártárca.

A Zilda tejfeldolgozó üzem egy teljesen új, korszerű, energiatakarékos, a kor legmodernebb technológiáját alkalmazó kézműves, kis kapacitású tejfeldolgozó üzem, melynek a fejlesztéséhez a közel 483 millió forint vidékfejlesztési támogatás is hozzájárult. A beruházás mintegy 970 m2 alapterületű épületcsarnokon valósult meg, melynek keretein belül joghurtot, lágy sajtot, érlelt kemény sajtot állítanak elő – olvasható a közleményben.

Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár az avató ünnepen elmondta: „a tejágazat beruházási elképzeléseinek támogatását négy főbb beruházási jellegű pályázat szolgálta, melyen az Irányító Hatóság ez idáig több mint 170 milliárd forint összegű támogatási döntést hozott. A Vidékfejlesztési Program élelmiszer-feldolgozást támogató első felhívása keretében eddig 40 tejfeldolgozó üzemet támogattunk, részükre közel 9 milliárd forintot kötöttünk le”. Emellett elérhető volt a tejágazat számára is a mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítását célzó, mintegy 35 milliárd forint keretösszegű kiírás. Szintén a tejtermelő tehenészetek fejlesztését célozza a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás mintegy 36 milliárd forintos összege is, amely az állatok javát szolgáló szigorú higiéniai és takarmányozási előírások betartásához járul hozzá.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Üzemeltetésre átvett eszközök

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

Végelszámolás – hiányzó tárgyi eszközök

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

Társaságiadó-kötelezettség fedezetének biztosítása végelszámolásnál

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

2019 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X