További témák

Tartósan kiüthetik a forintot – megjárják a szegények és a nyugdíjasok

  • lapszemle

Bár a kommunikáció szintjén az MNB folyamatosan jelzi, hogy elsődlegesnek tekinti az infláció elleni küzdelmet, a tettekben ez nem igazán érvényesül és várhatóan nem is fog a közeli jövőben. A jegybank a legtöbb jel szerint nem fog fellépni azért, hogy a jelenleginél erősebb legyen a forint, a pénzromlás elleni harcban pedig feltételezésekre épít, amelyek vagy beválnak vagy nem – vélik a Napi.hu-nak nyilatkozó elemzők.

Sok országot figyelünk, de nem tudnék még egy olyat említeni, ahol ilyen szinten alacsony lenne a reálkamat. Magyarország ebben abszolút világbajnok – értékelt a Napi.hu-nak Szabó E. Viktor, a londoni Aberdeen Asset Management befektetési igazgatója.

Az MNB már tavaly szeptemberben előállt egy normalizációs programmal, melyről a piac lelkesen azt gondolta, hogy végre elindulhat a szigorítás, ám a monetáris politika azóta is laza maradt, miközben apró változtatásokat tett. Majd márciusban bejelentették a növekedési kötvényprogramot, amely gyakorlatilag kvantitatív lazítást jelent, tehát a jegybank valójában eddigi intézkedéseit lövi lábon – írja a lap.

A teljes cikk itt olvasható.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Próbaüzem alatti bevétel

Nagy Norbert

adószakértő

Evás ügyvédi iroda

Szipszer Tamás

adószakértő

2019 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X