hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Magas üzemanyagárak: Tállai szerint ezt lehet tenni

  • MTI/Adózóna

A munkabérekhez viszonyítva magas az üzemanyagár Magyarországon – mutatott rá a parlament mai ülésén napirend előtti felszólalásában Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese. Felvetésére Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára reagált.

A literenként négyszáz forint körüli magyar üzemanyagárak az EU-ban ugyan nem kimagaslóak, de a magyar munkabérekhez és a gazdaság teljesítőképességéhez viszonyítva magasak. Azonos munkakörben egy nyugat-európai polgár hatszor-hétszer többet keres, mint magyar társa – mutatott rá Volner János. Hozzátette: az autósokat számos egyéb teher is sújtja, például a regisztrációs adó, a vagyonszerzési illeték és a fizetős parkolás. "Jobban keres egy néhány négyzetméternyi budapesti aszfalt, mint egy minimálbérért dolgozó magyar" – fogalmazott, és P+R parkolók létesítését, a tömegközlekedés fejlesztését szorgalmazta.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a kormánynak nincs ráhatása az üzemanyagárakra, az elmúlt hónapokban 60-ról 80 dollárra nőtt a kőolaj hordónkénti beszerzési ára. A jövedéki adó szabályozását az uniós minimumok határozzák meg, és nem lehet az üzemanyagokra külön áfakulcsot alkalmazni – mondta.

Szerinte nemzetközi összehasonlításban Magyarországon az egyik legalacsonyabb a jövedéki adó mértéke, Szlovákiában a benzin jövedéki adója 51 százalékkal, Szlovéniában pedig 42 százalékkal magasabb. Megjegyezte azt is, nem kell fizetni gépjárműszerzési illetéket a többi közt autóbusz, nyerges vontató vagy környezetkímélő autó vásárlásakor.

OLVASSA EL kapcsolódó cikkünket! Olcsóbb lesz a benzin és a gázolaj

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Új munkaviszony – belépő iratai

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Munkaidőkeretes bér munkaszüneti napon

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Nyugdíjas munkavállaló tovább foglalkoztatás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 június
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close