hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szír-magyar csokigyár épül Hatvanban több mint 7 milliárdból

  • MTI/lapszemle

Elkészültek a 7,6 milliárd forintos hatvani csokoládégyár tervei, októberben megkezdődik a kivitelezés is, egy évre rá pedig indulhat a gyártás első fázisa – nyilatkozta a Világgazdaságnak Rania Ghraoui, a Ghraoui Csokoládé Manufaktúra Zrt. kommunikációs igazgatója.

A manufaktúra elsőként Csepelen létesített kétezer négyzetméteres üzemet, ahol 65 dolgozót foglalkoztat, és kezdetben innen látja el leendő üzleteit.

Hatvanban 12 ezer négyzetméteren 540 új munkahelyet hoz létre a szír-magyar érdekeltségű társaság; reményeik szerint 5-6 éven belül meg is duplázhatják ezt a létszámot.

A cégnél 200 éves recept alapján gyártják a csokoládékat és egyéb édességeket, a legszigorúbb titoktartási és biztonsági előírások mellett – mondta el a kommunikációs igazgató, aki azt is elárulta, hogy férjével együtt szír-magyar kettős állampolgárok, és Damaszkusz után Budapest a második otthonuk.

Kijelentette, azért is Magyarországot választották befektetési célpontként, mert itt kedvezőek a pénzügyi és adózási feltételek.

A Magyarországon gyártandó évi 1000 tonnányi prémiumcsokoládé 95 százalékát – mintegy 200 millió euró értékben – exportra szánják Az Andrássy úti butik szeptemberben nyit, ezt követően november végén nyitnak Párizsban, majd Berlinben. Az a tervük, hogy a következő öt évben további negyven boltot adnak át, először főleg Európára összpontosítva, de a Közel-Kelet és Kína is fontos célpont – olvasható a Világgazdaságban megjelent interjúban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény saját jogon

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Vagyonkezelő alapítvány

Pölöskei Pálné

adószakértő

Iparűzésiadó-előleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink